Víg Mihály portréfilm
Nagyon jó vasárnap esti mozi volt – nagyon élveztem mind a 103 percét. Nem voltunk sokan a Toldiban.
Gimis végzősként, pár évvel a rendszerváltozás előtt nyílt ki előttünk a budapesti underground. Először másolt kazettákon, majd el is mentünk koncertekre. Balaton zenekar, Almássy Téri Szabadidő Központ.
Víg Mihály akkor inkább elefántcsonttoronyban lévőnek tűnt. A filmen pedig egy jókedvű nagypapának, aki csendesen és kitartóan tette a dolgát végig. Csendesen – ha lehet ezt mondani egy kultikus zenekar vezetőjéről.
A gimiben nem értettem, hogy lehet, hogy egy zenekar mindig ugyanazokat a számokat játssza ugyanúgy. A Balaton éppen csendes melankóliával. Miért nincs több fajta zenéjük, különböző hangulataikra? Gergő osztálytársam azt állította, akkor is ilyet játszanának, ha jó kedvük van, és akkor is, ha rossz. Azóta sem kaptam rá jobb magyarázatot.
Víg Mihály ugyanazt a zenét játszotta a Balatonban, a Trabantban, és ugyanazok a zenék születtek Tarr Béla filmjeihez is. Ugyanaz a csendes, melankolikus hangulat. Közben az undergroundból világhírű filmzene született.
Talán ha a belső attitűd nem változik, de a megjelenési formája néha igen – akkor lehet ugyanolyan zenétket írni egy életen át.
Balázs