Amikor Jean Giraudoux 1935-ben megírta ezt a drámát, Európa a második világháború küszöbén állt, nagyon is erőteljes volt akkor a dráma hatása, hiszen a valódi feszültség benne volt a levegőben.
Hát nem ezt látjuk a világpolitikában ma is? Fatális véletlenek, súlytalan szereplők, ravasz cézárok alakítják a gazdaságot és a politikát, döntenek háború, béke és emberéletek fölött. Nem kellett sokat dolgoznia a dramaturgnak, Ari-Nagy Barbarának és a rendezőnek Kovalik Balázsnak a szövegen, hogy aktuálissá, befogadhatóvá tegyék a cselekményt és a párbeszédeket. Egy-két kiszólást így is belecsempésztek a forgatókönyvbe, amin összekacsintunk, mert mi mást is akarnánk kiolvasni a történetből, mint hazánk sorsát és jelenlegi változásait. Persze van benne hazai utalás is bőven, de Kovalikék továbbmentek és inkább globális kérdéseket boncolgatnak a darabban.
A történetben Hektor (Patkós Márton) elkerülné a háborút, hiszen ő pontosan tudja, mi az, a darab elején háborúból érkezik haza. Patkós Hektor alakítása hullámzó intenzitású a darab során, de a kulcsjelentben – amikor meggyőzi Ulisszesszt (Friedenthal Zoltán) a háború fölöslegességéről és Heléna sorsáról – tökéletes feszültséget élünk meg mi nézők. A dinamika működik, sikerül megteremteniük a katarzist, ami miatt érdemes megnézni az előadást. Kell ehhez Friedenthal kiváló alakítása is, a ravasz görög tárgyaló szerepében.
Heléna, akit Tenki Réka alakít kiválóan, még Hektor szívét is megdobogtatja, akár az összes többi trójaiét. Nem buta nő Kovalik értelmezésében, egyszerűen csak nem érdekli más, mint a saját vágyai. Persze tudatlan, fogalma sincs, micsoda következményei lehetnek, ha csak az ösztöneire hallgat, de szeretni szerencsére képtelen, így nem ragaszkodik senkihez igazán. Párizshoz sem köti szerelem, hiszen Párizs még csak egy gyermek, valahol a felnőttkor küszöbén.
A művészek és a tanácsadók azonban veszélyesek. Ők a magasztos háborút éltetik, interpretációjukban a nacionalizmus és a fanatizmus érvei összecsapnak Hektor észérveivel. Ő talán az egyetlen józanul gondolkodó férfiember Trójában, és miközben a szálak egyre kuszábbak lesznek, a szereplők a forgó színpadnak köszönhetően, úgy tűnnek, mintha égitestek lennének a kozmoszban, és befolyásolni tudnák az eseményeket, aszerint hogy épp hová kerülnek az térben vagy saját jószántukból, vagy a folyamatos körforgásnak köszönhetően. Szép ez az ad hoc koreográfia.
Kovalik egy különleges barokk operai réteget is beemelt az előadásba: a szereplők legfontosabb gondolataikat barokk áriákban adják elő, amik közé egyszer-egyszer becsúszik egy operett, vagy kabaré betét is. Operai stilizáltság rímel Démokosz (Borsi-Balogh Máté) halálára is, aki miután megölik, ezzel az abszurditással újra és újra felpattan, hogy a már elsimult eseményeket visszalökje a tragédia felé. Borsi-Balogh jól formálja meg a pökhendi, puhány, elbizakodott potentát karakterét.
A gyerekek pedig különösen jól értik a dolgukat, erős gyerekszereplőket szerzett a rendező, és fontos a helyük a darabban.
A legtöbb szereplő azonban igazából csak asszisztál az elkerülhetetlenhez, nem azért, mert nem jók a szerepükben, hanem azért, mert ez a szerepük, nem több. Andromakhé (Szandtner Anna) azonban még így is olyan őszinte színészi pillanatokat hoz az előadásba, hogy öröm nézni őt a színpadon.
Gálffi László Kasszandraként a kezdeti halksága után remekül talál magára. Ő nem egy klasszikus jós, nem lát előre semmit, de mindent lát, hiszen pontosan tudja, mi mozgatja a világot: már a darab elején megmondja, hogy a sorssal nem lehet játszani, mert az úgyis teszi a dolgát. És így is lesz. Eljön a kegyetlen fordulat. Amit emberi ésszel nem lehet megoldani, a barokk operákban hagyományosan a Deus ex machina hozza el a feloldozást. Ebben a drámában azonban az isteni beavatkozás, vagy a sors, nem a megváltást szolgálja, hanem a végzetet pecsételi meg.
Antal Csaba diszletéhez való viszonyom kettős, Funkcionalitása vitathatatlan, ugyanakkor az összkép kissé eklektikus. A modern tárgyalóasztal jól működik, de az erkélysor olcsó. Ezt ellensúlyozzák a háttérben ritmusra változó „tengerfoszlányok”, melyek operai látványelemként funkcionálnak. A tárgyalóasztal fölött lógó súlyos fémgépezet tetszik, mert azt az érzetet kelti, hogy bármikor rászakadhat az asztalra, mint Damoklész kardja. Benedek Mari jelmezeinél is éreztem kettősséget: A jól működő jelmezek mellett, Heléna csillogó ruhájának olcsósága, vagy Kasszandra váratlanul kibukkanó ezüst sneakere néha kibillentett az előadás hangulatából.
A Trójában nem lesz háború egy nagyon erős reflexió a világ jelenlegi helyzetére. A filozófiai tépődés és a cselekmény dinamikája közötti ellentmondás nem vesz el az előadás erejéből.
Az ember hiába tesz meg mindent a békéért, a világ menetét nem ő, hanem a sors irracionális és cinikus akarata irányítja. A darab végén trója kapuja bezárul, a háború mégis elkezdődik, pedig már megvolt a béke, de mit érdekli az a sorsot. A pökhendi felszínesség ma is nagyobb szerepet játszik a történelem alakulásában, mint a higgadt, diplomatikus tárgyalókészség.
A fényképeket Horváth Judit készítette.
Az előadás hivatalos oldala: https://orkenyszinhaz.hu/eloadas/trojaban-nem-lesz-haboru
Artus Stella