Van amiért érdemes. Az ember tologatja maga előtt az adósságait. Most nem a pénzügyire gondolok, úgy tartozni nem olyan jó dolog másnak, igen, van akinek ez könnyen megy (nekem, megjegyzem, nem annyira). de magunknak tartozni… az ágy melletti polcon, kisasztalon olvasásra váró könyvek, magunk előtt tologatott, megnézésre váró filmcímek hosszú sora, barátoknak megígért színházak – na azok a kiskavicsok azért tudnak kővé összegurulni a szíven. És mivel egyszerre nem lehet legörgetni róla, nem marad más választás, mint apránként visszabontani sóderszemekké és egyenként beépíteni az emberi létezésünk betonbiztos alapjába.

Titus Andronicus

Mostanra egészen megkergült az emberiség. Bár, ha igazán őszinte akarok lenni és venném a bátorságot utána nézni, hogy ezt a mondatot eleddig hányszor és hányan írták már le eleink korábban az ember földi létének ideje alatt, akkor azt hiszem kikerekedne a pupillánk. Évezredek óta zuhanunk a végzetünk felé, mostanra kicsit rácáfolva a fizika törvényszerűségeire egy csöppet még rá is gyorsítottunk, biztos, ami a biztos.

Szerelem az Örkényben

Pinceszínházi bemutató kapcsán

Anyának lenni döntés. Nem lenni is az. Nagy viták vannak e két mondat igazsága és létjogosultsága körül, nem tudom lehet-e, kell-e, tud-e a színház a mérleg nyelve lenni ezügyben. A közbeszéd mindenesetre harcos amazonná tesz tisztes családanyákat és meggyőződéses gyermektelen nőket. Mintha a vitájuk elvesztével az identitásukat is elvesztenék. És valószínűleg így is lehet. Mármint az érzés.

María Luisa