Az ember furcsán büszke, amikor egy filmben megpillantja a saját városát: a Blahát, egy házfalat, ami mellett tegnap sétált el, a Szabadság hidat vagy a Gellért-hegy domborulatát. Ettől a pillanattól hajlamos többet megbocsátani a filmnek, mint amennyit egyébként tenne. Az Above Budapest első perceiben szükség is van erre a rokonszenvre, mert a film nem magyaráz el semmit. Arról szól, hogy az emberek nem értik egymást, és a nézőt is beledobja ennek az ismeretlennek a közepébe. Kirakós, amit előbb érzésből kezdünk kirakni, és az egésznek tűnő kép csak fokozatosan áll össze.
Sousa Haz filmje februárban mutatkozott be a 45. Magyar Filmszemle versenyprogramjában, a Corvin Moziban.
Mi a fontosabb: hogy a nézők érezzenek, vagy hogy értsenek?
Sousa Haz: Ez egy független film, művészi, tele párbeszéddel és filozófiai vitákkal, néha kísérleti is. Azt gondoltam, hogy aki látja, utálni fogja. De az emberek végig maradtak, és hangos tapssal zárult a vetítés.
De nem válaszoltál a kérdésemre.
Sousa Haz: Azért csináltam, hogy az emberek érezzenek. Szeretném, hogy a néző be tudjon lépni ebbe az univerzumba.
Érezni vagy érteni
Az első percekben tényleg nem értjük, kik a szereplők, és hová tart a film. Nem siet a segítségünkre, hagyja, hogy a szereplők közti feszültség vigyen tovább, és egy ponton ki is mondja: „nem a cselekmény számít, hanem az érzés”. Sousa Haz Tarkovszkijt és Tarr Bélát hozza példának, akiknek a világába a néző szintén előbb belép, és csak utána kezdi érteni, hol van. Egy budapesti nézőnek ráadásul az első érzés azonnal megérkezik: a felismerés.
Mintha már elsétáltunk volna a forgatás helyszínein, vagy magukban a filmkockákban. De fekete-fehérben, felülről nézve még az ismerős is idegennek hat, és elveszítjük ezt a különös komfortot. Az utcáról nem látjuk a tetőket és a tűzfalakat, mégis tudjuk, hogy ott vannak. Ezt sosem kérdőjelezzük meg. A cserepek és a kémények régóta ugyanígy néznek ki. Felülről talán az sem látszana, hogy évtizedek teltek el, így a városon az idő múlása sem tűnne fel. Ez a nézőpont Wim Wenders „Berlin felett az ég” című filmjéből lehet ismerős.
Először nem értettem, miért vannak benne fekete-fehér jelenetek.
Sousa Haz: Ez egy hommage. Feltételezem, hogy aki nézi, ismeri ezt a kódot. Nem csattanó, nem meglepetés, egyszerűen így látnak az angyalok. Ez az unalmas élet, ez a nagy…
Szomorúság.
Sousa Haz: Igen.
A magasból a mélybe
Az örökkévalóságról szóló narráció után a film egyetlen vágással egy Blaha melletti kávézóba visz minket, ahol két férfi ül egymással szemben. Az egyik feketén kéri az eszpresszóját, a másik rögtön egy egész üveg whiskyt rendel, két pohárral. Először csak két fáradt embert látunk egy feszült beszélgetés elején, minden hétköznapinak tűnik. Viszont a látszat gyakran csal. Ahogy lassan kiderül, kik ők, a világ bekebelez, és 35 évvel visszarepít az időben. Budapest fölé. Egy magas háztetőre. Tényleg ilyen aprók vagyunk felülről?
A magasban, közel a felhőkhöz ül a két fiatal angyal, Uriel (Nasty) és Theliel (Alen Arefiev), a várost figyelik. A film szavaival: időtlen koldusok ők az épületek tetején, akik a könyvtárak és a temetők fölött őrködnek. Az idő itt olyan, mint egy létra. Egyszer már lejutottak rajta, most visszafelé indulnak el, de háttal: azt, hogy mi történt, sosem tudjuk meg pontosan, mert minden, amit látunk és hallunk, az ő emlékezetükből jön.
Felülről a város fotogén képeslap. Ha egy magas épületről beleugranánk ebbe a panorámába, egy egészen halálos élményre számítanánk, mert ismerjük a saját, emberi törékenységünket. Az angyaloknál ez nem ilyen magától értetődő: nekik zuhanással kezdődik az élet. Azért adják fel az örökkévalóságot, hogy érezzenek, és cserébe halandók lesznek. 35 évvel később erről vitatkoznak a presszóban: megérte?
Szerintem nem is emberek akartak lenni. Csak olyasmit akartak átélni, amit eddig még nem.
Sousa Haz: Érezni akarták, milyen embernek lenni. De ahogy emberekké váltak, számukra is telni kezdett az idő, megöregedtek, és olyan érzéseik lettek, amelyek jelentésével addig nem voltak tisztában: szerelem, féltékenység, gyűlölet, bizonytalanság. Százezer évig lehettek barátok angyalként, de emberként egy év alatt elváltak útjaik.
Idegenek lettek egy városban, amit addig csak felülről láttak. Mint te?
Sousa Haz: Igen. Én megszoktam, hogy idegen vagyok, és nagyon szeretem. […] Nem tudnék másképp élni. A film mindig azt mutatja meg, amit érzek.
Idegen az idegenben
Sousa Haz spanyol-brazil rendező Rióban született, költőként és esszéistaként kezdte. Tizenhárom éve él Budapesten; négy nyelven beszél, magyarul nem.
A nyelv egész életében végigkísérte: a hovatartozás örök bizonytalansága, hogyan jutunk el a puszta természettől a kultúráig. Aki nem beszéli egy város nyelvét, ott mindig egy kicsit kívülálló marad. Sousa Haz ezt választotta. Az emberek közti beszélgetésben is inkább zavart lát, mintsem megértést. Filmet csinált erről a városról, és két angyalról, akik minden nyelvet beszélnek, mégis félreértik egymást. Egyik korábbi rövidfilmjének címével is ezt csinálja. A Novela Vaga a francia újhullámra, a nouvelle vague-ra utal, de szándékosan rossz fordításban: portugálul homályos, spanyolul lusta szappanoperát jelent.
Sousa Haz: Követed?
Nem. Nehéz összerakni.
Porból lettél, porrá leszel
Odafent nem kellett érteniük egymást, mert ahol nincs elmúlás, ott csak közöny marad. A film szavaival: Isten tökéletességre ítélte őket, a teremtés elviselhetetlen szépségére, és egy örök lénynek nincs mit megbánnia. Itt lent viszont minden törékeny, egy szó megsebezhet, egy tekintet lesújthat, egy gyöngéd érintés is felkavarhat. Ha szóba kerül a szerelem, a következő mondatban ott a féltékenység, ahol pedig ez a kettő lakik, oda bekopogtat a magány is. Az érzékenység az érzékiségig behúz. A város 35 év alatt sem változott, de az arcukon megjelentek az idő lenyomatai: a kávézóban két idős férfi ül, a tetőkön két fiatal angyal. Felülről aprónak látszunk, ők mégis ezt a létet választották. Mi beleszülettünk a törékenységbe, ők viszont tudják, mit hagytak ott, és most először van mit elveszíteniük.
Aki a vásznon felismeri a saját házfalát, könnyebben megbocsátja a filmnek, hogy a végén sem rakja ki helyette a kirakóst. November 10-én a Bem Moziban lesz az első mozis vetítése abban a változatban, amelyet Sousa Haz még nem tart késznek, de a nézőnek ez fel sem tűnik: ami hiányzik belőle, azt csak ő látja.
Sousa Haz: Amíg nincs kész a film, a stáb és a színészek nem értik, csak egy töredékét.
Mert nem látták egészben, csak azt a részt, amiben valamilyen formában benne voltak.
Sousa Haz: Pontosan. Az egész filmet csak a rendező látja. […] Amikor a premieren először látod, az az első pillanat, amikor mindenki ugyanott tart: a stáb, a színészek, a közönség.
Aki látta a filmet, az a Bem Moziból kilépve önkéntelenül felnéz a Margit körút tetőire. Onnan most mi vagyunk aprók, és ha ül valaki a tűzfal peremén, csak ő tudja, megérte-e.
INFORMÁCIÓS BOX
Budapest felett (Above Budapest)
Rendező: Sousa Haz
Szereplők: Novák Erik, Laurent Winkler, Nasty, Alen Arefiev, Lokodi Eszter
Gyártás: Független magyar-norvég koprodukció, 2026, 87 perc
Nyelv: Angolul, magyar felirattal
Első mozis vetítés: November 10., kedd 19:00, Bem Mozi (Margit körút 5.)
Jegy: 2900 Ft, a Cooltixen és a mozi pénztáránál
Megjegyzés: A vetítésen a film még nem végleges változata látható.
A képek a Filmworks, a rendezői portré és a forgatási fotó Kiss-Tamasi Mirjam Lilla munkája.
Lilla
Human Angels Above Budapest
Sousa Haz’s puzzle
There is a strange feeling of pride in spotting your own city in a film: Blaha Lujza Square, a wall you walked past yesterday, Liberty Bridge, the curve of Gellért Hill. Because of a moment like this, you may forgive the film more than you otherwise would. Above Budapest needs that goodwill in its first minutes, because it explains nothing. It is a film about people failing to understand each other, and it drops the viewer right into the middle of that unknown. It is a puzzle we start putting together by feel, and the picture only slowly comes into focus.
Sousa Haz’s film premiered in February in the competition of the 45th Hungarian Film Week, at the Corvin cinema.
What matters more: that the audience feels, or that it understands?
Sousa Haz: It’s an indie film, artistic, full of dialogue and philosophical debates, sometimes a bit experimental. I thought, okay, people are going to hate it. But they stayed until the end, and the screening ended with loud applause.
But you didn’t answer my question.
Sousa Haz: I made it so that people feel. I want the viewer to be able to step into this universe.
To feel or to understand
For the first few minutes we have no real sense of who these characters are or where the film is heading. It is in no hurry to help. It lets the tension between the characters carry us, and at one point it says so outright: „It’s not about the plot, it’s about the feeling.” Sousa Haz mentions Tarkovsky and Béla Tarr, filmmakers whose worlds you also enter first and only later begin to understand. For a Budapest local, though, the first feeling arrives straight away: recognition.
It is as if we had already walked through the locations, or through the frames themselves. But in black and white, seen from above, even the familiar turns strange, and that peculiar comfort is gone. From the street we can’t see the roofs or the bare firewalls between the buildings, yet we know they are there, and we never question it. The tiles and the chimneys have looked the same for a long time. From above, you may not even notice that decades have passed, and time would leave no visible mark on the city. This point of view may be familiar from Wim Wenders’ „Wings of Desire”.
At first I didn’t understand why some scenes are in black and white.
Sousa Haz: It’s an homage. I assume whoever watches it knows the code. It’s not a punchline, it’s not a surprise, it’s simply how the angels see. This boring life, this great…
Sadness.
Sousa Haz: Yes.
From the heights to the depths
After a narration about eternity, a single cut takes us to a café near Blaha, where two men sit facing each other. One orders his espresso black; the other asks straight away for a whole bottle of whisky and two glasses. At first we see only two tired men at the start of a tense conversation, and everything looks ordinary. But appearances can be deceiving. As it slowly emerges who they are, the world swallows us and throws us 35 years back in time. Above Budapest. Onto a high rooftop. Are we really as small as we appear from above?
High up, close to the clouds, sit the two young angels, Uriel (Nasty) and Theliel (Alen Arefiev), observing the city. In the film’s own words, they are „timeless beggars atop the buildings, watching over the libraries and cemeteries.” Time here works like a ladder. They climbed down it once; now they head back the other way, but facing backwards. We never get the full picture, because everything we see and hear comes from their memories.
From above, the city is a photogenic postcard. If we jumped into that panorama from a tall building, we would expect something rather fatal, because we, as humans, are aware of our own fragility. For angels it is not so obvious: their life begins with the fall. They give up eternity in order to feel, and in exchange they become mortals. In the café, 35 years later, this is what they argue about: was it worth it?
I don’t think they even wanted to be human. They just wanted to experience something they never had.
Sousa Haz: They wanted to feel what it is like to be human. But once they became human, time started running for them too. They grew old, and they had feelings they had never understood before: love, jealousy, hate, insecurity. As angels they could be friends for a hundred thousand years, but as humans they went their separate ways within a year.
They became strangers in a city they had only ever seen from above. Like you?
Sousa Haz: Yes. I’m used to being a stranger, and I love it. […] I couldn’t live any other way. The film always shows what I feel.
A stranger in a strange land
Sousa Haz is a Spanish-Brazilian director, born in Rio, who started out as a poet and essayist. He has lived in Budapest for thirteen years and speaks four languages, but not Hungarian.
Language has followed him all his life: the constant uncertainty of where you belong, and the question of how we get from bare nature to culture. If you don’t speak a city’s language, you always stay a little on the outside, and Sousa Haz chose exactly that. In conversation, too, he sees confusion more than understanding. He made a film about this city, and about two angels who speak every language yet still misunderstand each other. He does the same with the title of one of his earlier short films. Novela Vaga plays on the French New Wave, the nouvelle vague, as a deliberately bad translation: in Portuguese it means „vague soap opera”, in Spanish „lazy soap opera”.
Sousa Haz: Are you following?
No. It’s hard to piece together.
For you are dust, and to dust you shall return
Up there they never needed to understand each other, because where nothing passes away, only indifference remains. In the film’s words, God condemned them to perfection, to the unbearable beauty of creation, and an eternal being has nothing to regret. Down here, though, everything is fragile: a word can wound, a look can crush, even a gentle touch can unsettle. Mention love, and jealousy turns up in the very next sentence; wherever those two live, loneliness comes knocking too. Sensitivity slides into sensuality. In 35 years the city hasn’t changed, but time has left its marks on their faces: two old men sit in the café, two young angels on the rooftops. From above we look tiny, and still this is the life they chose. We were born into fragility. They know what they left behind, and for the first time they have something to lose.
Anyone who recognises their own building on screen will find it easier to forgive the film for not finishing the puzzle for them, even at the end. On 10 November the film has its first cinema screening at Bem Mozi, in a version Sousa Haz does not yet consider finished. The audience won’t notice: what is missing, only he can see.
Sousa Haz: Before the film is finished, the crew and the actors don’t understand it, only a fragment of it.
Because they never saw it as a whole, only the part they were somehow involved in.
Sousa Haz: Exactly. The only person who sees the whole film is the director. […] When you see it for the first time at the premiere, that’s the very first moment when everyone is on the same page: the crew, the actors, the audience.
Anyone who has seen the film will look up at the rooftops of Margit Boulevard without meaning to as they step out of Bem Mozi. From there, we are the small ones now, and if someone is sitting on the edge of a firewall, only they know whether it was worth it.
ABOUT THE FILM
Above Budapest (Budapest felett)
Director: Sousa Haz
Cast: Erik Novák, Laurent Winkler, Nasty, Alen Arefiev, Eszter Lokodi
Production: independent Hungarian-Norwegian co-production, 2026, 87 min
Language: English, with Hungarian subtitles
First cinema screening: Tuesday 10 November, 7 pm, Bem Mozi (Margit körút 5., Budapest)
Tickets: HUF 2,900, on Cooltix and at the box office
Note: the screening shows a version of the film that is not yet final.