Viszont nem szoktunk utánanézni mit is fogunk látni – hagyjuk, hogy a meglepetés működjön. Az első az volt, hogy két részes. Én még emlékszem a nagy amerikai duplahelyáras kétrészes filmekre, de Rozi még nem is hallott ilyet. A szünet jó, a színházakban is szeretjük ilyenkor megbeszélni a történteket.
Rozi szereti a hosszú nyugodt történeteket – ezzel nekem sincs bajom, de az első részt határozottan untam. Ahogy a történetek megjelentek a filmen – nem éreztem a feszültségét a képekben.
A második részben már jelentek meg izgalmas képsorok, feszített kompozíciók, és a történet is érdekesebbé vált. A végén történetszálakat hagy félbe megoldás előtt a film – ez nagyon tetszett. Kár, hogy odaraktak még egy epilógust, ami minden nyitott kérdést lezárt.
Érezhetően nagy amerikai filmnek készült – lehet, ehhez túl közép-európai vagyok. Rozinak tetszett, és láthatóan a mozi közönségének is. Díjat is nyert, jelölték is még többre – én se bántam meg, hogy megnéztem.
Nézzétek meg!
Fotók: UIP-Dunafilm
Balázs
