Milyen érzés, hogy az egyik legtöbbet hozó licit volt a te képed?
Büszkeség a csapatnak, mert én a Heti Betevőt egy csapatnak gondolom – így én egy csapatjátékos vagyok ebben. Közösségi élménynek élem meg. Ha egy kiállításomon, vagy a műteremben adok el egy képem, akkor van egy önmagamra való büszkeség, ebben az esetben ez nincs. Harmadik év, amikor ehhez hozzá tudtam járulni az aukción. Anyagilag nehéz ez az év, mindenki alacsonyabb bevételre számított. Ehhez képest rekord bevétel lett.
Ezt a rekordot minek tulajdonítod?
Vannak olyan emberek, akik nem csak a képekért, műtárgyakért rajonganak, de a jóindulatot is számontartják. Ehhez van egy történetem, elmondhatom?
Természetesen.
Az aukció napján rám írt valaki Messengeren: képzeld el, elvitték a képet. Kiderült, egy gyűjtőm vette meg, és ez a kép lett volna a születésnapi ajándéka. Ez azt jelenti, hogy meg tudott volna keresni, bejönni a műtermembe, megszerezhette volna akár jobb áron is. Neki ez a kép kellett, és a Heti Betevőnek akart pénzt adni – ez engem meghat. Úgy látom ilyenkor, hogy sok jó ember van ebben az országban, és ez nagyon jó érzés.
Hogy választod ki, hogy melyik képet adod egy ilyen aukcióra?
Egy művésznek nagyon fikcionális tevékenység a jótékonykodás, hiszen nem biztos, hogy ha nem lenne az aukció, akkor valaha is megvenné valaki az adott képet. Van egy készlet festményem, ebből próbálok kiválasztani egyet, ami nem a legdepressziósabb. Ettől igyekszem megkímélni a csapatot.
András, te nem csak a Heti Betevőnek szoktál adni aukcióra képet – miért tartod fontosnak ezeket a felajánlásokat?
Az első az, hogy én is rengeteg támogatást kaptam az életemben. Ez kötelezi az embert. Ebben a pillanatban egy viszonylag meleg környezetben, egy polgári stabilitásban élek – ami bármikor megroppanhat – ez kötelezettség. Egy polgári társadalomban, ha valakinek van valami saját jogon szerzett egzisztenciája, annak kötelessége másokon segíteni. Az, hogy emberek éheznek, hálnak az utcán – ez arcpirító szégyen.
Lehet megoldás egy aukció?
Ezt nem oldom meg egy képpel, legfeljebb a lelkiismeretemen könnyítek. Horgas Péternek volt egy kezdeményezése, a parlament elé vitték, hogy gyerekek ne éhezhessenek. Legyen egy éhezésellenes alap, ami minimális ráfordításába kerülne a költségvetésnek. Minden párttal egyeztetett – végül mégis megfúrták. Azt gondolom, ez szégyene a társadalmunknak. Fontosnak tartom, hogy kiálljunk az ellen, hogy valaki éhezik, és ennivalóért kelljen sorba állnia.
Akkor részedről a felajánlás kötelesség és lelkiismeret?
Elsősorban, de ne feledjük el, hogy a Heti Betevő is segíti az én piacomat. Az ember óvatosan legyen büszke magára, mert ez a riport is tulajdonképpen pírt kell csaljon az arcomra, hogy amíg én riportot adok, addig más éhezik. Ez óriási különbség.
Balázs
