Judit, megint egy interjú kötetet készítettél. Úgy néz ki, most ilyenekkel foglalkozol, hogy jött ez a könyv?
Azon gondolkodtam, már jó rég, hogy miért van az, hogy azoknak a színészeknek, pont azoknak, akik szuperek, tehetségesek, szerencsések, foglalkoztatottak, nagyon nehéz a színházon, vagy a szakmán kívüli életünk. A magánéletük, az egyéb életük – és ez vajon törvényszerű-e? Arra gondoltam, hogy Alföldi kapcsán meg lehet mutatni, vagy meg lehet tudni. Ez még a Covid előtt volt tulajdonképpen. Megkerestem ezzel Robit, aki elhajtott. Aztán körülbelül egy éve mikor újra fölvetettem, azt mondta, hogy: na jó, álljunk neki, és meglátjuk, mi lesz belőle, de ne róla szóljon, mármint ne egy szobor legyen, ne egy panaszáradat legyen. Mondtam, hogy se szobor nem lesz, mert nemigen írok szobrokat, se panaszáradat nem lesz, mert tulajdonképpen egyikünknek sincs oka panaszra.
Kapcsolódik ez a Csuja kötethez valamilyen módon?
Egy kicsit igen. Nem tartalmilag, hiszen a két embernél teljesen más, mi az igazán fontos, vagy érdekes, de a két ember sok szempontból mégis hasonlít egymásra. A beszélgetésnek bizonyos fő irányaira ráérezni, adódott abból, hogy Imrével ezt már végig csináltam.
Judit, mit szerettél a legjobban ebben az interjúban?
Tudod mit? Nagyon szerettem azt, ahol és ahogy írtam, mert megint egy kis parasztház teraszán történt – de amit igazán szeretem, az az egymás iránti teljes bizalommal végzett munka. Nagyon sokszor beszélgettünk, voltunk együtt barátok közt – de most dolgoztunk, feladat volt miről beszélünk, mit kell végiggondolni – és a legmélyebb bizalom volt jelen. Ezt nagyon jó volt érezni, ami persze kölcsönös, mert ez csak az lehet.
A bizalommal odafordulás jellemző rád!
Empatikus kíváncsiság – remélem, hogy ez tényleg van. Nagyon remélem, mert nagyon empatikusnak gondolom magam, és elementárisan kíváncsi vagyok. Bármilyen furcsa, az interjúkészítők legtöbbjét a kíváncsiság nem annyira jellemzi. Vagy ha kíváncsiak, akkor nem az alanyra kíváncsiak. Én meg az alanyra vagyok nagyon kíváncsi, nem arra, hogy én mit tudok csinálni. Ez egy elemi és nagyon gyakori hiba. Az természetes, hogy a kérdező előre eldönt bizonyos kérdéseket, amiket föl akar tenni. Igen ám, de ezek a kérdések arra valók, hogy egy irányt szabjanak, és esetleg fölülírja őket a valóság. A válaszban elhangzik esetleg valami, amire rá kéne kérdezni. Ez jó játék! Bízom benne, hogy ezt az olvasók is érzik majd!
Ha elolvasnád: https://openbooks.hu/termek/alfoldi/
Balázs