Soha nem voltam a váltakozó perspektívák rajongója. Sőt, ha őszinte akarok lenni, néhol ez a könyv is azt az érzetet váltotta ki belőlem, hogy a szerzőnek nincs elegendő mondanivalója ahhoz, hogy egyetlen narrátoron keresztül adja át a történet árnyalatait. Ugyanakkor, amikor August nővére, Via szemszögéből szemléljük az eseményeket, láthatjuk, hogy testvére külső megjelenése akarva-akaratlanul is, mekkora hatással van, a körülötte élőkre, amit az ő nézőpontjából nem is veszünk olyannyira észre. “August a Nap. Én, anya és apa bolygók vagyunk, amelyek a Nap körül keringenek. A családunk többi tagja és a barátaink a Nap körül keringő bolygók körül lebegő aszteroidák és üstökösök.” Így lehet azt mondani, hogy “én nem szeretem ezeket a váltogatásokat”, de ebben a könyvben el kell ismernem, hogy fontos szerepe van.
Amikor a történet végére értem, és körvonalazódott bennem az, ami első pillanatra megfoghatatlan volt számomra, csalódnom kellett a befejezésben. Egyszerűen csak túl sok volt. Túl hollywoodi lezárást kapott, egy olyan könyv, ami ekkora hatással lehet az olvasóira. Mert ez a történet igenis rávilágít arra, hogy mennyire természetesnek vesszük azt, amikor úgy sétálhatunk be egy közösségi térbe, hogy nem szegeződik minden szánakozó, ijedt tekintet ránk, a testi deformációnk miatt.
Rozi