Szerinted miért most alapított a Kritikusok Céhe egy ilyen díjat?
Arra gondolok, hogy felnőtt egy színházi generáció, aki látja ennek a műfajnak a fontosságát. Akik nem úgy nézik a színházi nevelést, mint amikor mi elkezdtük. Akkoriban a színházi szakma ezt egy érdekes pedagógiai kísérletnek látta minden vonatkozásában.
Ez azóta változott?
Az az érzésem, ahogy a világ változik, a színházi kritikaírás is. A színházi élet nem vonhatja ki magát az alól, hogy egyre nagyobb közösségi és társadalmi szerepet vállaljon. Azok az idők elmúltak, amikor a színház pusztán arra volt hivatott, hogy egyfajta kulturális és esztétikai igényt elégítsen ki és ennek eszközeit és módját a művészeti kánon határozta meg. Ez egy kódolt nyelv, amelyet nem ért mindenki és eltérni ettől nehéz és a szakma értetlenségét váltja ki. Az, hogy folyamatosan voltak próbálkozások közel vinni a színházat az elmúlt évtizedekben azokhoz, akik esetleg nem a társadalom színházba járó rétege, és azokkal is dolgozni – szerintem fontos kísérlet, tisztelet az elődöknek. Ennek is része volt abban, hogy most két olyan társulatnak, akik színházi neveléssel foglalkoznak, egy ilyen neves céh díjat ad – ami szerintem elképesztően modern és progresszív dolog.
Te, hogy élted meg ezt a változást?
Amikor elkezdtük, mi a pária kategóriába tartoztunk a színházi életben. Nyomon követhető, ahogy alakult ez a folyamat, és a színházi világ, mint egy nagy spanyol gálya szépen lassan elkezdett fordulni a kikötőben. Egyszer csak észrevette, hogy valami fontos történik itt, valami egészen máshogyan színház, de mégiscsak színház.
Szép ez a kép a gályáról. Bandó, neked mit jelentett ez a díj?
Ettől az évtől én, mint színész nyugdíjba vonultam. Kilenc éves korom óta játszom, megvan a negyven év munkaviszonyom ezzel a műfajjal. Elképesztően szerencsésnek érzem magam, hogy olyas valamivel foglalkozhattam az elmúlt harminc évben, amire feltettem az életemet. Szerintem ezt elég kevés ember mondhatja el. Nyilván, nem volt egyszerű, nem volt könnyű, sok volt az ellenszél – ha már ennyire tetszett neked a gálya – de olyan ez, mintha arról is szólna, hogy ez a harminc év nem volt hiábavaló. A színházi nevelés, a résztvevő színház ma már a színházi kultúránk része lett. Én a KÁVÁ-ban is és a Kerekasztalban is alapító vagyok – nekem azt jelenti ez a díj, hogy volt értelme. Köszönöm!
