Noémi, hogy született ez a könyv?
Az írás először csak játéknak indult. Amíg újságíróként dolgoztam, napi 10.000-20.000 karakter körüli volt a penzumom. Ez mára jócskán lecsökkent, mert már nem ebből élek, és a felszabaduló kreatív energia bökdösni kezdett. Brahiból írtam egy fejezetet, és ezt megmutattam a gimnazista lányomnak. Úgy jártam, mint a századfordulón az újságírók, követelni kezdték tőlem a folytatást, napról napra, hétről hétre. Ez a játék köztünk odáig fajult, hogy néha már abba is beleszólt a lányom, kivel mi történjen. Egy szereplő életét ő mentette meg.
Mi a kedvenc sztorid a könyv írása kapcsán?
Egy történelmi regénynél sajnos számtalan kátyú akad, amibe a gyanútlan író beleléphet. Muszáj kutatni, történészekkel beszélni, különben sületlenségek, számos anakronisztikus butaság kerülhet a sztoriba. A gyógynövényes cselekményszálat azonban nem vitattam meg senkivel. Az egyik fejezethez kitaláltam, hogy az akkori izzadós betegséget gyógyfüves füstölők használatával próbálják kiűzni a házból. Napokig írtam be a keresőbe, hogy gyógyfüves füstölő, de 15. századi leírást nem találtam, gondoltam akkor mást sem zaklatok a kérdéssel. Már készen volt a regény, a kézirat leadva, amikor a Facebook feladott nekem egy hirdetést. Az algoritmus még mindig emlékezett rám és kulcsszavas keresésekre. Ez a hirdetés egy workshopról szólt, ahol gyógynövényes füstölőt készíthet bárki a fővárosban. Azonnal jelentkeztem. Egy fiatal lány jött fel vidékről, Bérről – ő tartotta a foglalkozást. Jóval a meghirdetett időpont előtt odamentem, és elkezdtem faggatni. Kiderült, hogy pontosan úgy használja a füstölőket, ahogy én leírtam; vagy hogy tényleg dobtak tűzre gyógynövényeket a füvesasszonyok, hogy a teret tisztítsák. Mesélni kezdtem neki a főszereplőmről, a bártfai füvesasszonyról, Zsófiáról. Milyen a padlása, hogy gyűjti a növényeket kosárral a karján Mátyás király idejében. Erre Ludányi Lili elővette a telefonját, pörgetni kezdte a képgalériát: nézd, ez az enyém… mutatta meg a Vadvirág Teaházat belülről. Pont úgy nézett ki, ahogy én lefestettem az Ezüstpénz átkában. Azóta több olvasóm is írta, hogy Zsófia bennük él tovább. „Honnan ismertem a szokásaikat, hogyan tudtam megírni a látomásaikat?” – kérdezik tőlem egyre gyakrabban. Ez már talán mágia, egy közös emlékkép, ami belőlünk, füvesasszonyokból kitör az elme mélyéről. Bár én inkább médiumnak tartom magam, aki fogékony az üzenetekre, valódi tudással nem én rendelkezem.
A könyv hivatalos oldala: https://jaffa.hu/az-ezustpenz-atka-2698
Fotók: bogart-photo.hu
Balázs