Rengeteg projektetek valósult már meg, pár éve a Luminári is berobbant az üvegművészetbe, aztán elég nagy csend lett – mi történt a kezdeti lendület után?
Több, mint húsz éve vagyok az üveges szakmában, mégse gondoltam volna, hogy édesapám hosszú betegsége, majd halála után teljesen újra kell definiálnom magam – többek között, mint céges legfelső vezető. Rájöttem, nem tudom úgy csinálni, mint az apukám, de attól még tudom jól csinálni. Ezzel indultak el a változások. Végig kellett gondoljam, mi az, amit mi csinálunk, és mik az én vízióim, milyennek látom, és hova tartunk.
Az üvegre gondolsz, vagy a cégre?
Mindkettőre. Ennek része volt, hogy végig gondoltam, hogy ami üvegben létezik a világban az egy fajta környezetformálás és a kultúrának nagyon szép része. Csodálatos, hogy az üveg olyan anyag, ami gyakorlatilag az összes létező egyéb anyaggal jó párosítható. Létrehozható belőle olyan produktum, ami tényleg hozzájárul környezetünk színvonalának emeléséhez.
Saját munkáinkkal kapcsolatban ezt meg akartam mutatni minden kollégámnak, azoknak is, akik részfolyamatokat visznek véghez, hogy ez milyen formában ölt testet a valóságban, hogy együtt tudjunk büszkék lenni. Azt gondolom, fontos, hogy tudjuk miért találkozunk minden nap, fontos, hogy együtt erősebbek, ügyesebbek, jobbak vagyunk. Együtt megyünk a kitűzött céljaink felé, így nagyobb hangsúlyt tud kapni, hogy a termékeinket, és kifejezetten a szerelem termékeket, mint a Luminari jobban tudjuk promotálni, és meg tudjuk találni a helyüket a piacon.
Most lesz akkor a teljes megújulás?
A Rákosy Glassban folyamatosak voltak a projektek eddig is, nagyon szép munkáink vannak és voltak is. A Luminári volt tetszhalott állapotban. Ha valaki nagyon akarta, akkor megmutattuk – így került a MerKapt áruházba is. Most azon dolgozunk, hogy valós termék legyen a Luminári. Ebben nincs sok tapasztalatunk, mert mindig projektjeink voltak, ebben jók is vagyunk, és az alapvető gondolkodásunk is ilyen. De igyekszünk.
Akkor térjünk rá a fő kérdésre – milyen érzés az, amikor elmész például azok mellett az üvegfalak mellett, amik már itt vannak Budapesten évek óta?
Nekem alapvető identitásom az üvegesség, és ez nem csak a saját kivitelezéseinket jelenti. A családom generációkon átívelő tudása, az ebben rejlő tradíció és tisztelet az ősöknek, és minden, ami pátoszosan szép – az nekem mind megjelenik, és nagyon büszke vagyok minden egyes produkciónkra.
Szóval szereted őket?
Igen, és nagyon örülnék, ha például minden megállóba lehetne valami művészetet tenni – és itt nem csak üvegre gondolok – mert akkor a vizuális környezetünk minősége tudna emelkedni. Esetleg olyanokra is hatással lehetne, akik nem keresik a művészet megnyilvánulási formáit.
Most készül a Deákon a metróállomás, amin dolgoztok – az ilyen lesz?
Remélem, bár a terveket nem mi készítettük, csak a kivitelezés a miénk. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem vagyok büszke rá.
Akkor ez most olyan, mint Róth Miksa műhelye volt a szecesszió korában, ahol neves művészek terveit készítették el üvegben?
Hasonló, bár abban az időben a szépészet belevitele a tárgyakba sokkal élőbb volt. Az iparművészet egy tartalommal teli fogalom volt. Ezt mostanában nem látom feltűnni teljes valójában a szakmánkban.
Hol, vagy hogyan érzékeled ezt a problémát?
Azt látom, nagyon sok homlokzat azért lesz jellegtelen, vagy csúnya, mert nem tudnak dűlőre jutni a különböző tervezési ágak. Egy építész tervező nem tud felülemelkedni azon, hogy odaadja alkalmazott művészeti ágaknak a tervezés egy részét, anélkül, hogy azt érezné, hogy az ő épületének valaki elvitte a showját.
Ezek szerint az építőipar valódi alá-fölé rendeltségeken nyugszik – milyen női vezetőnek lenni egy ilyen férfias építőipari környezetben?
Elsősorban izgalmas. Persze van olyan szereplője a szakmának, aki szívesebben tárgyal egy férfi kollégámmal – de ebből nekem nincs feszültségem. A saját cégünkön belül tényleg látom a változást, ahogy a munkatársaim, és a partnereink is megfogalmazták, amióta én vezetem a céget, nyugodtabb lett a hangulat. Ez is a kultúra része – a céges kultúra. Ezen is dolgozom.
M3 metró, Kálvin tér – hajlított nyomtatott üvegburkolat (fotó: Rákosy Glass)
Balázs
