FAM, te, aki be vagy kötve a közösségi médiába, miért gondolod, hogy a könyvkiadás fontos a 21. században?
Nézd, ennek több oka is van – nagyrészt merőben személyes. Pontosan tudom, hogy korszerűtlen a nyomtatott könyv, és mély szomorúsággal látom a haldokolását. Látszólag persze tele vannak a könyvtárak és könyvesboltok, de látom ennek a hiábavalóságát, látom, ahogy nem olvasnak a fiatalok. Viszont nekem olyan mély érzelmi kötődésem van a klasszikus, hagyományos könyvhöz, ami miatt ez számomra mindig fontos marad. Ha megérem Bradbury 451 Fahrenheit-ét – akkor is.
Honnan ez az elköteleződés?
Nagyon utáltam azt a világot, amiben éltem gyerekkoromban és kamaszkoromban. Szenvedtem a vidéki Kádár-kori kispolgári-proli környezetben. Szellemileg nagyon magányos voltam, persze voltak haverok meg bandáztam, de az igazi barátaim a könyvek voltak. Igazi menedék. Azokon lógtam, azokban voltam, azokon ábrándoztam. Kamaszkoromban se bulizni jártam, hanem az isaszegi könyvtár leghátsó polca mögött olvastam zárásig. Ott voltam belefulladva a könyvekbe. Főleg történelmi témájúakba, meg a sci-fi-be, de sok másba is. A könyv egyfajta kapu volt, amin át kiléptem a környező világból, azaz a sivár valóságból egy másik világba.
A könyvet, fizikai megnyilvánulásában is ilyen nagyra értékeled?
Magához a könyvhöz, mint tárgyhoz szintén már egész korán kialakult a kötődésem. Valami miatt óvodás korom óta odavagyok a régiségekért és a múltért. Szubjektív időutazásnak nevezem, amikor régi fotókat, régi könyveket a kezembe veszek. Előfordul, hogy a tartalma nem is érdekel, például egy 120 éves Tolnai Világlapjának a cikkei, de ahogy nézem azokat a betűket és fotókat, és tudom, hogy azt kézbe vette valaki, átélem a hangulatát, nos, olyankor szintén kilépek innen. Ez kifejezetten egy meditációs praxissá alakult hosszú évek alatt. A könyv, mint tárgy, ezenfelül egy olyan testet öltése a gondolatnak, amivel az elektronikus forma nem bír. A könyv borítója, vagy az esetleges illusztrációk önálló alkotások. És van még valami: a kinyomtatott könyv tanú. Abban meg lehet például nézni, amiről esetleg hazudoznak a neten, a virtuális világban. Summa summárum – ezért én nagyon szeretem, hogy ha nyomtatásban megjelennek a könyveim, függetlenül attól, hogy mi a korszellem.
Említetted a 451 Fahrenheit-et, te melyik könyv lennél?
Ez jó kérdés, bár még nem gondolkodtam rajta. Mi az, amit kívülről meg tudok tanulni – ezt végig kell gondoljam. Buddhista szöveg, filozófiai szöveg valószínűleg nem, mert nem tudnám szó szerint megjegyezni, hiába érdekes és értékes. Legyek – talán – Eckhart mester prédikációi. Igen, leginkább az – és valahogy rögtön ez is ugrott be, amikor feltetted a kérdést, csak utána még monitoroztam saját magamat.
Azt elárulod, mi volt a legjobb pillanat számodra – ennek a könyvnek készítése kapcsán?
Ez egy esszégyűjtemény, van benne két régi, máshol már megjelent írás némileg feljavítva, az egyik pedig jócskán ki is egészítve. Ezt a kettőt fontosnak tartottam, mert ez a kötet, a Spiritusz – egyfajta életmű összegző és egyúttal lezáró könyv is. Biztos fogok alkotni, most is jegyzetelgetek, de azt a fajta esszéírást, amivel sok-sok évet töltöttem, abbahagyom. Tanulmányt a későbbiekben csak akkor írok, ha valami nagyon nyomós, vagy akár külső ok – például munkaköri kötelesség – nem késztet rá. Na mindegy, van még a kötetben három újabb bölcseleti esszé, és ott van az egyetlen drámám, ami biztos soha nem jelenne meg másutt. Tartalmát tekintve egy sci-fi rémdráma, több csavarral, másfelől viszont igazából ez is esszé, csak a régi filozófusokra emlékezve párbeszédben megírva, nem igazi dráma. Na most az a kérdésed, hogy a hatból melyik okozta a legnagyobb örömöt?
Arra vagyok kíváncsi, mi okozta neked a legjobb pillanatot ennek a könyvnek az elkészítése során?
Ez szerkesztői munka volt leginkább, az meg olyan, mint a szobrászat – alakul a kontúr, az alak, cizellálódik a forma. Vagy olyasmi, mint a házépítés. Mindenesetre valami fizikai tárgy megalkotására emlékeztető meló volt ez. A konkrét esszék megírásakor persze jó pár aha-élményben volt részem. Belátásokban, felismerésekben, mondhatni némileg nagyképűen: kisebb megvilágosodásokban. A kötet második esszéje, a Valóságalkotó gép pedig egyfajta erre történő reflexió: az aha-élmények természetéről szóló nagy aha-élmény.
Szóval, amikor bölcseleti vagy spirituális dolgokkal foglalkozom, akkor az majdhogynem meditáció, vagy nevezzük inkább kontemplációnak. Ezekről vázlatokat készíteni – számomra ez az igazán élvezetes része az írásnak. Amikor már megfogalmazom, akkor magamban elképzelek egy olvasótábort, akiket ez érdekelhet, és értenék is a gondolataimat, és innentől nekik fogalmazok. Ez már a fárasztóbb, mondhatni favágóbb része az írásnak, mindemellett ebben is van élvezet. Az igazi favágó munka az, amikor újra és újra át kell nézni, és kijavítani a hibákat – ez már szinte unalmas, max akkor van benne egy kis öröm, amikor utólag beletuszkolok egy-egy új gondolatot, vagy adatot.
Tehát a felmerülő gondolatokat szereted?
Amikor kontemplálok és rájövök valamire, és azt lejegyzetelem, vagyis először magamnak fogalmazom meg, akkor még eleven a gondolkodás, vagy pontosabban: még tart a felismerés. Ezek a pillanatok a legjobbak. Ekkor úgy érzem, ezért érdemes élni. Amikor nincsenek ezek a felismerések, olyan, mintha kiszáradnék. Ilyenkor eszembe jutnak azok a misztikusok, akik csak meditáltak, és nem írtak semmit, nos, lehet, hogy ők szimplán nem voltak hajlandóak bevállalni a favágó melót, csak a szellem tiszta élvezetében időztek. Nem érdekelte őket a könyv, mert nem érdekelte őket a hírnév. Nem volt meg bennük az a világi vágy, hogy tetszést arassanak. Magyarán nem függtek másoktól szellemileg. Azért még egy elképzelt olvasóközönség is olyan közeg, melynek az író tetszeni akar. Azt hiszem, többek között ez is lezárult ezzel a könyvvel, mert ha még írni fogok – az már nem ilyen lesz.
Ha elolvasnád: https://webshop.tankapujakiado.hu/termek/spiritusz-hermetika-a-21-szazadban-6378b93339ef800012eff759
Balázs
