A Műcsarnok béli kiállításmegnyitókról nincsenek jó emlékeim. Gyermekkoromban családi intellektuális, vagy sznob, valamint művészi beállítottság miatt – sokat cipeltek ilyen megnyitókra. Csak akkor még nem fogalmazódott meg bennem, hogy mi a fenét keresek én itt. De tegnap igen.
Azt gondolom – és remélem nem csak én – hogy a valóság megértéséhez a művészet egy út. És ugyanúgy út a filozófia is. Nem is érdemes keverni a kettőt. Mégis, tapasztalataim szerint, ha a művész találkozik a filozófiával – és úgy érzi, hogy a filozófia komolyabb jobb, és izgalmasabb, mint a művészete – akkor kezdődik a dráma. Beemeli a filozófiát a művészetébe. Elkezd elméletivé válni. Gondolativá. Nem kép lesz, hanem illusztráció.
Ellenben mindenki imádni fogja, mert értelmezhetővé válik a művészet – hiszen filozofikus lett. Pressing Lajos 16 percet képes beszélni róla – például. Megtudtam, hogy a matériából az üresség fele tart a festőjóga.
Na ezek után, amikor beengedtek a belsőbb termekben egyáltalán nem ért meglepetésként, hogy az ürességet nagy fehéres képek jelzik. Ennél sablonosabban az ürességgel képileg foglalkozni nem is igen lehetne.
Hosszan nyitva lesz – ha megnéznétek.
Balázs
