Miért hiszel Te a könyvekben, mint író?
Nemcsak a könyvekben, hanem mindenféle más kulturális termékben is, például a klasszikus zenében. Azt hiszem, Péterfy Gergely mesélte el egyszer, hogy katona korában mindenhová magával hurcolta az Odüsszeiát, ha akadt néhány szabad perce, elővette és olvasni kezdte, ez pedig rendkívüli mértékben irritálta az őket felügyelő tisztet. A hivatásos katonát nyilván az bosszantotta, hogy ott az a fiatalember, neki elvben teljesen alárendelve, mégis el tud menekülni előle egy olyan helyre, ahol nem éri utol. Számomra ez a történet arra példa, hogy a kultúra menedék. Tőlem gyakran megkérdezik, mikor érek rá írni és olvasni, mire azt szoktam válaszolni: akkor, amikor te sorozatokat nézel. Minden este legkésőbb nyolckor kikapcsolom a laptopomat, és attól kezdve amíg el nem alszom, olvasok. Elsősorban regényeket, amelyek elvarázsolnak, elvisznek egy másik világba. Erről az élményről önként soha nem mondanék le. Ugyanezt élem át, amikor a regényeimet írom, és nagy örömömre szolgál, hogy az olvasók azt szokták mondani, az általam teremtett világ és hangulat azután is sokáig velük marad, hogy befejezték az adott könyvemet.
És kiadóként?
Speciális helyzetben vagyok, mert egyfelől a Jaffa Kiadónál foglalkozom kommunikációval, másfelől a kezdetek óta a Jaffa adja ki a könyveimet. A kiadó vezetőjét tudom idézi, aki mindig azt szokta mondani: mi értéket teremtünk. Ez azért elég jó érzés.
Biztos vagy benne, hogy ez a forma még kell a 21. században?
Igen, és szerencsére nem vagyok egyedül. A könyv az a fajta termék – mert manapság ez is termék, amit el kell adni –, ami több a puszta tartalmánál. Erről vitába is keveredtem egyszer egy szakemberrel, aki igazából az e-bookban hisz, mert ő azt állította, a könyv lényege a „content”, ahogy mondta, vagyis hogy a tartalom. Szerintem nem. A könyv életérzés, ahhoz, hogy örömmel vegyem kézbe, hozzájárul a borítója, az egész külseje, a címe, az illata, a fülszövege, a tartalomleírása. Én mindezek összessége alapján szoktam elhatározni, megvegyek-e egy könyvet vagy sem, és ezek összessége dönti el, megkapom-e azt az élményt, amit keresek.
Nóra, akkor meséld el a legkedvesebb élményedet a könyvekkel kapcsolatban!
Könyvek között nőttem fel, így megtanultam tisztelni őket és a szerzőiket egyaránt. Ez annyiban befolyásolta a saját szerzői pályafutásomat, hogy a mai napig nem nevezném magam írónak – az író, az Jókai vagy Mikszáth Kálmán. A kedvenc megnevezésem az, amit Zétényi Lilitől tanultam, amikor ő volt a Nők Lapja főszerkesztője, és én ott dolgoztam: író típusú ember. Manapság ezt talán tartalomgyártónak mondanák, az viszont szerintem eléggé pejoratív kifejezés.
Ötéves koromban tanultam meg olvasni, azzal a pofonegyszerű módszerrel, hogy folyton kérdezgettem a szüleimet, melyik betű melyik, és mivel nincsen olyan sok betű, egy idő után elfogytak az ismeretlenek. Az első könyv, amit elolvastam, Zelk Zoltán meséje volt, a Három nyulak. A mai napig emlékszem belőle arra a sorra, hogy Jaj, mekkora nyulak voltak! Aztán viszonylag hamar a kezembe akadt a Dekameron, a szüleimnek ugyanis kétkötetes, gyerektenyérnyi nagyságú kiadásban volt meg; mint később megtudtam, a szocialista munkaverseny jegyében, maradék papír hasznosításával készült. Mivel ilyen picike volt, azt hittem, gyerekkönyv, és lelkesen végigolvastam. Ugyan nem értettem, mit művel a magát némának tettető kertész az kolostorban az apácákkal, de a Boccaccio által felidézett derűs reneszánsz hangulat már akkor is nagyon tetszett. Ez is azt bizonyítja, hogy fölösleges a gyerekeket könyvektől eltiltani, mert ami úgymond még nem nekik való, abból úgyis csak az életkoruknak megfelelő mennyiséget fogják megérteni.
Még egy jelenet előttem van: az anyukám irányításával minden nyáron leszedtük és végigporoltuk az összes könyvünket, és rám várt az a feladat, hogy létrára mászva rendbe rakjam a legmagasabb polcokat. Tizenhét éves lehettem azon a nyáron, amikor porolás közben a kezembe akadt a Háború és béke. Leültem vele a létra tetejére és olvasni kezdtem. Az anyukámnak egy idő után feltűnt, hogy nem hallatszik az összecsapkodott könyvek zaja, ezért bekiabált a szobába, hogy mit csinálok. Ez olyan váratlanul rántott vissza a napóleoni háborúk korából a valóságba, hogy ijedtemben kiejtettem a kezemből a regényt, és az nagy csobbanással beleesett a padlón álló vizesvödörbe. Mondom, az irodalom teljesen el tud varázsolni.
Mörk Leonóra fényképét Kenéz Kíra készítette.
Balázs
