Erről az előadásról, mi a Hajnali hármasban csak szuperlatívuszokban beszélgetünk, hogy jön létre egy ilyen előadás?
Székely Kriszta: összetett dolog, ahogy létrejön egy produkció, és nagyon sokan dolgoztak benne rajtunk kívül is. Ráadásul ez egy folyamatosan, a bemutató pillanatáig változó organizmus.
Az nyilván szembetűnő, hogy az Ember tragédiája, Ádám központú, férfi központú alapanyag alapvetően. Arra erősen emlékszem, hogy amikor elkezdtünk dolgozni Lilivel – aki sokkal korábban bekapcsolódott ebbe a folyamatba, mint ahogy általában az én projektjeimben látványtervezők szoktak – hogy neki is tulajdonképpen az első kérdései között volt az, hogy hogyan lehet ebben a nagyon maszkulin történetben megtalálni az ellenpontokat. Nyilván ahhoz egy új darabot kell írni, ha valaki Éva történetét próbálná elmesélni.
Mindenesetre ez egy fontos dolog volt; hangsúlyt változtatni, vagy megkeresni azt, hogy ha nem is születik egy új darab, de hogyan közelíthetnénk minden értelemben a mához egy kiegyensúlyozottabb történethez. Ebbe nyilván beletartozik az olvasat kérdése is, ugyanúgy, mint a díszlet, vagy az, ahogy az egészet felrakjuk a színpadra, elmeséljük – ahogy hozzányúlunk a darabhoz.
Akartam az is, hogy közösen dolgozzunk a nézőkkel, hogy a színház az egy interpretáció és egy ennyire ismert anyag kapukat nyit aközös asszociációra. Egy alkotó csapat – beérte a színészeket és mindenkit – interpretációja, vagy megfejtése valamire, amiben nyilván bizonyos alkotók teszik le az alapkövét az útnak, de aztán ez mindenkinek az összeadott anyaga, ami a végén kisül belőle. Fontos, hogy a néző fantáziája erre legyen nyitott, ha színházba jön.
Izsák Lili: Az első élményeim egyike amikor a munka miatt újra elolvastam a szöveget, hogy egy olyan férfiról szól, aki folyamatosan vekeng a problémáin, nyilván különböző korokban és helyeken, de valahogy mégiscsak mindig a saját tengelye körül forog. Közben van egy női figura, Éva, aki meg egyszerűen megéli a dolgokat. Tehát vagy jelen van, vagy nincs, vagy csak triggereli Ádám történeteit, hogy mozduljon A-ból B-be, néhol szeretőként, néhol anyaként van jelen – de valami életszagú dolog, valami természetesség van körülötte. Ez valahogy nagyon szembetűnő volt.
Nem vagyok benne biztos, hogy ezt azért értelmeztem ilyen szélsőségesen, mert nő vagyok, de első nekifutásra ez volt a legfontosabb benyomásom. Amikor először leültünk együtt, akkor abban egyetértettünk, hogy ez mindkettőnket érdekel. Azután arról beszélgettünk, hogy melyik az az Ádám, akihez mi most, ebben az életszakaszunkban kapcsolódni tudunk. Ez a középkorú Ádám. És ez az élet közepi szakasz, a saját problémáink, hétköznapjaink amik végül az előadás látványának az ötletét is adták. Az hogy a helyszín egy szupermarket, annak ez adta az alapot. Az élet nagy kérdésein gondolkodni nem azt jelenti, hogy a világtól elvonulva filozofálok. Ezek általában teljesen emberi szituációkban történnek. Ahogy az előadásban Ádám gondolatait halljuk, miközben bolyong a hűtők között.
Gondolkoztam azon, ahogy fogalmaztál az interjú elején, hogy női alkotók vagyunk. Felmerült bennem, hogy vajon a férfiaktól is megkérdezzük-e ezt? Working moms – ilyen van, de olyat nem hallok soha, hogy working dads.
Székely Kriszta: Attól gyorsan elhatárolódtunk, hogy a történelmi panoptikumot megjelenítsük. Hozzám ez az anyag nagyon más pontokon szólt, más dolgok voltak fontosak. A darab ugyanúgy magában foglalja az emberélet kérdését, hogy mire lehet elég egy kis élet…Az, hogy ennek van-e köze ahhoz, hogy nő vagyok? – lehet, hogy van. lehet, hogy nincs.
Az érdekes szerintem, hogy végül a megoldás az lett, hogy a Teremtő, az Úr is nő, és Lucifer is nő, és Éva is nő. És hirtelen kialakult egy olyan színpadi helyzet, amiben van egy férfi, aki semmit nem ért, vagy csak nagyon keveset, és körülötte nők dumálnak folyamatosan, hogy mit hogy kéne, vagy nem kéne, vagy mit kéne felfognia, és ez egy nagyon új atmoszférát teremt ennek az anyagnak.
Szerintem ez egy rendkívül izgalmas téma, a nemek harca, az a változás, ami szerintem korántsem egy egyvonalú és egyértelmű – hanem nagyon bonyolult helyzet. Van egy történelem, amit férfiak írtak, és egy helyzet, amibe a nők belépnek, vagy nem lépnek be…
Izsák Lili: Megnéztük a Madách kiállítást a Nemzetiben Színházban, ahol az összes eddigi Madách előadásról voltak felvételek, és annyira evidens volt, hogy ez az, amit nem akarok csinálni. Nem azért, mert valami tudatos szembenállás volt bennem, hanem egyszerűen sokkal jobban érdekeltek a hétköznapi emberi szálak az egészben. El akartuk kerülni, hogy patetikus előadás legyen.
Az utóbbi időben viszonylag sok olyan produkcióban dolgoztam, ahol nők játszottak férfi szerepet. Nyilván ez így jelent valamit, hogy az Isten nő, vagy Lucifer nő, de az biztos, hogy ez nem nemi kérdés, hanem a szerephez illő személyiségük miatt alakul így. Nekem az első perctől kezdve Szirtes Ági az nem női Isten, vagy Istennő – hanem Ági személyisége az, amitől Isten tud lenni a színpadon. És ugyanígy Pálmai Anna Lucifere is.
Székely Kriszta: Az első ilyen biztos pont volt ez a két alak, és érdekes módon ez nem változott. Közben úgy éltem meg, hogy ez az egyik legnagyobb vállalása a dolognak, vagy azt éreztem, hogy ez lesz a legmegosztóbb. Érdekes módon ez kérdés nélkül mindenkinek átcsúszott.
Ebből úgy tűnik nagyon egy vágányon haladt az a folyamat.
Székely Kriszta: Tavasszal kezdtünk el dolgozni a darabon. Vadas Zsófia Tamara koreográfussal de legelőször Szabó-Székely Ármin dramaturggal. Később csatlakozott Lili
Izsák Lili: Ezek az alkalmak nagyon jók voltak. Én legalább is jól el tudtam engedni magam, mert annyira természetesen alakult, hogy három hasonló korú, hasonló életproblémákkal szembenéző nőként egy hullámhosszra találtunk.
Székely Kriszta: Igen megvolt ez a női flow, és tényleg ez ott van az előadásban, és ez szerintem nagyon szép, és nagyon izgalmas pontja ez a közösségteremtés. Vannak receptoraink a másikra. Nyilván egy fiúnak is. Nem megkülönböztetés miatt mondom, csak van erről tapasztalatom. Fontos, hogy most nem a szakmai részről beszélünk, hanem inkább a working moms-ról.
Székely Kriszta és Izsák Lili az olvasópróbán
Ha ilyen pillanatok voltak, melyik volt a kedvencetek ebben a folyamatban?
Székely Kriszta: Olyan pillanataim ritkán vannak, amikor azt érzem, hogy próbafolyamat alatt, hogy ez, de kurva jó – ez lesz a kedvenc pillanatom.
Voltak bizonyos dolgok, amit előre vetítve azt éreztem, hogy ez nehéz lesz, úgy megcsinálni, hogy azzal így én is elégedett legyek. Mondjuk a bizánci szín, ami a gyülekezeti álom, vagy látomás, vagy groteszk. Attól például nagyon féltem, és amikor Rajkai Zolival elkezdtük ennek a részleteit kidolgozni, vagy amikor egyszer csak eszembe jutott, hogy a máglyánál legyenek az öngyújtók – ezek a végtelen egyszerű és működő dolog beugranak, az nagyon jó érzés. Általában nekem ezek az apró pillanatok okoznak valamiféle boldogságot. Ilyen volt, amikor először megláttam a végleges teret, amiben ki lett találva, szóval abban is van egy ilyen folyamatos várakozás a próbafolyamat alatt, hogy most ez az egész egyszer csak térben, hogy hogy fog kinézni, hogy fog működni, amit próbálunk. Ez mindig jelentős pillanat. Pro és kontra is, amikor azt látod, hogy működik, az is nagyon erős pillanat, és amikor azt látod, hogy nem annyira működik akkor is.
Izsák Lili: A tervezési szakaszban hosszan szenvedtem a rajzzal, sehogy nem akart úgy összeállni a képen, ami a fejemben már kész volt, és működött. És végül egy másik programmal meg tudtam csinálni. Akkor azt éreztem, hogy most valamit elkaptam. Átküldtem a Krisztának, és ő rögtön azt reagálta, hogy ez lesz az!
A másik jó élményem inkább személyes, nem szakmai. A próbák alatt a kisebb gyerekem nem aludt át kb egyetlen éjszakát sem , így én valami furcsa delíriumban töltöttem ezeket a heteket, és Kriszta ezt tudta szeretettel és nyugalommal kezelni – kaptam egy biztonsági hálót ebben a feszült időszakban a próbák alatt. Ezért nagyon hálás vagyok!
Székely Kriszta: Premier óta nem találkoztunk, még nem értékeltük ki ezeket a pillanatokat. Az ember sosem elégedett, de ezzel az előadással kapcsolatban sok jó érzésem van. A társulat végtelen türelemmel és alázattal próbált, biztosan vannak hiányosságok, de összeségében hatalmas menet volt amiből egyetlen pillanatot sem lazáztunk el vagy vettünk félválról és ez a lényeg. Eddig jutottunk.
Nézzétek meg! https://katonajozsefszinhaz.hu/eloadasok/bemutatok/43693-embtrag
Az előadásról és az olvasópróbáról a fényképeket Horváth Judit készítette.
Balázs
