A könyv egy festményről szól. Rembrandt, Arisztotelész Homérosz mellszobrával, 1653, olaj, vászon.
Régen nem értettem, miért ábrázolják – például a németalföldi festők – a történelmi figurákat nem korának megfelelő ruhákban, hanem az éppen aktuális viselet szerint. De most már tudom, hogy van ez.
Számunkra evidens a történeti látásmód. Az idő lineáris, ezen az egyenesen objektív történések zajlanak. Homérosz valószínűleg az időszámítás előtti nyolcadik században élt, Arisztotelész a negyedik században, Rembrandt pedig az időszámítás szerinti tizenhetedikben. Tények. Elhelyezhetők az idővonalon. Az oktatás is ezen tényeken alapul. Nem is tudunk más időszemléletet elképzelni. Csak ezt a lineárist.
Pedig tudjuk, hogy van, vagy volt másfajta időszemlélet. A ciklikus. Nem az egyik év jött a másik után, hanem az egyik tavasz a másik után. Persze a kettő között volt nyár, ősz és tél. A visszatérés, a megújulás volt a fontos. A mítoszokban újul meg minden rendszeresen. Főleg azokban a mítoszokban, ahol a kultúra a letelepedett, növénytermesztő társadalmakon alapult.
A világszemlélet mitikus. Nem történelmi személyiségek vannak, hanem mitikusak. A mítoszok pedig élő valóságok.
Ha élő, akkor pedig hasonlóan öltözködik, mint ahogy bárki más.
https://www.regikonyvek.hu/kiadas/kepzeljetek-el-1990-arkadia
balázs
