Kezdjük az alappal, miért a Macbeth?
Tóth András: Nagyon szeretem a klasszikus anyagokat. Shakespeare-t meg pláne. Hiszek benne, mert látom, hogy ezek a mai napig modern szövegek tudtak maradni. Shakespeare karakterei, a drámákban szereplő jelenetek, ahogy a figurák megélnek helyzeteket, akár szerelmet, vagy veszteséget, azok mind ugyanúgy történnek ma is. Nem érdekelt az, hogy ez társadalmilag vagy egyéb szempontból hogyan tud kapcsolódni a mai Magyarországhoz, amellett, hogy látható a párhuzam – az érdekel, hogy személyesen tudjak kapcsolódni a darab kérdésfeltevéseihez. A Macbeth-hez most nagyon tudok. Hát ezért.
Jó alap.
Tóth András: Amikor elkezdtünk foglalkozni a szöveggel, arra jöttünk rá, hogy olyan az egész, mint egy gyönyörű költemény a világvégéről. Ez egyébként nagyon jó kapcsolódás ahhoz, amiben most vagyunk társadalmi szinten. Valószínűleg akkor, amikor ezt írta Shakespeare, hasonlót érezhettek, mint ami most van, hogy már annyira feléltük a világot, hogy nincsen tovább. És ebben a kifordult világban hogyan kezdenek az emberi kapcsolatok működni, amíg az ember teljesen egyedül nem marad – esetünkben Macbeth, de ezzel mi is tudunk azonosulni.
Al-Farman Petra: Igen, izgalmas, hogy ugyanabban az állapotban vagyunk mi most 2024-ben, mint Shakespeare és kortársai a reneszánsz végén. Hogy az eddig szilárdnak hitt fogódzópontok a mi generációnknak már nincsenek meg, helyettük újakat kell keresni. A legfőbb kérdésünk az volt, hogy mi az a hiány, amire a válasza valakinek a hatalom, a diktatúra, a zsarnokság. A feltevésünk, hogy van egy nullapont, ami indukálja ezt az egészet. Ezért gondoltuk, hogy érdemes a vészlényeknek, a túlvilági erőknek adni egy ilyen jelentést, hogy végső soron ami ezeket a félelmeket kiváltja, ami csábít a rosszra, az valójában a valaminek a hiánya.
Mióta dolgoztok együtt a darabon?
Al-Farman Petra: Tavaly márciusban keresett meg Andris, és azóta nagyon sok etapban ültünk le. Ezek mindig rövid, de intenzív időszakok voltak, és mindig egy kicsit máshová került a hangsúly. Nyilván, mert közben a világ is változott körülöttünk.
Tóth András: Igen, az első koncepcióm az volt, hogy a Macbeth családban van egy meg nem született, vagy elvesztett gyermek. Úgy éreztem találtam valamit a szöveg mögött, ami katalizátorként működhet, elindíthatja a lejtőn ezt a két embert. A darabban ez érezhetően ott van, hiszen, ha nincs gyermeked, nem él tovább a neved, te is örökre eltűnsz. Valahogy azt látom, hogy a mai magyar társadalomban is van egy hasonló nyomás: adunk egy csomó pénzt csak csinálj gyereket…
Al-Farman Petra: És a zsarnokság meg a gyerek összefügg, mert ha a gyerek által nem tudod továbbvinni a nevedet, akkor a hatalom lehet a másik eszköz. És ugye a darab elején is és a végén is van egy háború. A Shakespeare-ekben lévő ilyenfajta csaták látszólag nagy történelmi távolságban vannak tőlünk, történelmi díszletként, adottságként olvassuk. Amikor viszont egy újabb a háború érkezett meg a valóságunkba, akkor nem tudtuk a Macbethet már ennek a zsigeri közelsége nélkül olvasni. Erre értettem, hogy változtak a hangsúlyok a találkozásaink alatt.
Aktualizálódott?
Tóth András: Az, hogy kitört a háború, hogyha most nagyon csúnyán akarnék fogalmazni, az egy olyan díszletelem, ami így is úgy is benne lesz, akár akarjuk, akár nem. És akkor nem baj, hogyha gondolkozunk azon, hogy a nézőnek a gondolataiban ez benne van, hogy ez most már nem egy távoli dolog, hanem itt van mellettünk. És ezt nem kell feltétlenül megerősíteni a rendezésben, vagy olyan nagyon expliciten kimutatni, mert magától is ott van. Ezek a témák, a háború, a gyermek, olyan dolgok, amikben tudunk egymáshoz kapcsolódni, néző és alkotó: van egy környezet, amiben élünk, és azt belelátjuk együtt az egészbe. Mindemellett azt hiszem, azt sikerült megcsinálnunk Petrával, hogy egészen emberi és mai párbeszédek tudnak elhangozni a szereplők között. Ezekhez pedig mozgásformákat rendeltünk, amikből erős képek születtek. Ezekben a képekben már nem kell megküzdeni a szövegnek a régiségével, hanem egyszer csak a színész a saját hangján szólal meg.
Szóval nem nagyon kellett átírni?
Al-Farman Petra: Húztunk viszonylag sokat. Átírni egyáltalán nem akartuk, az egész shakespeare-i világnak akartunk találni egy érvényes formát. Tudtuk, hogy hat színészünk van és egy zenész. Ami inkább kihívás volt, hogy az elejétől tudtuk, hogy olyan szerepösszevonásokkal akarunk kísérletezni, amik mindenkiből egy potenciális főszereplőt csinálnak, hogy mindenkinek legyen meg a saját narratívája, saját íve az előadáson belül.
Akkor mégis sokat dolgoztatok a szöveggel.
Al-Farman Petra: Persze. De inkább az összevonások kapcsán, hogy a húzások olyan fókuszpontokat jelöljenek ki, amivel jól tudunk dolgozni, és semmi olyan felesleges dolog ne maradjon benne, ami egy kicsit mellékessé tesz valamit.
Élvezitek a munkát együtt?
Tóth András: Azt gondolom, hogy köztünk nincsen a klasszikus hierarchia, nem egy rendező van és egy dramaturg mellette, hanem mi ketten együtt vagyunk egy csapat. Vitárius Orsolya koreográfussal és Móser Ádám zeneszerzővel kiegészülve olyanok vagyunk, mint egy négyfejű sárkány. És ez jól is működik köztünk. Petrának természetes rendezői gondolkodása van. Én meg nagyon szeretek szöveggel foglalkozni. Máris fordul a kocka bizonyos helyzetekben. Az egész csapattal nagyon jó együtt dolgozni. Az olvasópróbán, amikor a színészek felolvasták a darabot, az tényleg felemelő pillanat volt, hallani, hogy működik. Akár ki is ülhetnének a színpad szélére, és csak elmondanák a szöveget – már az is érvényes lenne.
Al-Farman Petra: Még pár rímet azért át kell írni. De jó látni, ahogy alakulnak a szerepívek, és ahogy kialakul a kísérletekből egy formanyelv az egészhez, ami csak itt, most, ezekkel az emberekkel tud megszületni. Várjuk a bemutatót!
Ha megnéznéd: https://pinceszinhaz.hu/musor/macbeth/
Balázs
