ülünk egymással szemben az erkélyen
mint egy vonatkupéban
kiváltságosan csak mi ketten
ráadásul még abban az időben mintha
amikor még lehetett cigizni
de persze hogy nem mert ez most van
most történik
velem szemben lassan éred el
az üzemi hőfokot jó látni ahogy átadod
magad a lassú eszmélésnek
felhúzott lábakkal a gomolygó füstben
hunyorogva
a tárva-nyitva ablakon beomló
verőfénytől amit visszaver a szembeház szemben
hasonló erkélyekkel
olyan mintha az elsuhanó táj megállt volna
nekünk és miattunk egy pillanatra
ahogy ülünk szemben egymással
mint két képzeletbeli barát akik épp
képzelik egymást
miközben persze hogy tényleg minden áll
hiszen egy házban vagyunk szembeházzal szemben
hasonló erkélyekkel
csak a nap
ahogy benéz hogy új felszállók menetjegyét
de mi csak legyintünk hogy itt ülünk már egy ideje
és különben is a következő állomáson leszállunk
mondjuk
és amíg meg nem jön a csatlakozás addig
a restiben tolunk egy tonikot.
Szabi versét Balázs képével Rozi párosította
