István, te hogyan közelíted meg a kultúrát?
Számomra a kultúra kiindulópontja, hogy az emberi faj az egyetlen, amit ismerünk, amely tudással rendelkezik a természet erőiről, ezeket társadalmi szerveződéssel használni és hasznosítani tudja, korábban nem létező anyagokat, tárgyakat, élőlényeket, folyamatokat, élő és élettelen rendszereket képes létrehozni, és ezt a nem-genetikai tudást és tapasztalatot átadni, örökíteni és bővíteni tudja – ebből a szempontból a kultúra az evolúciónak egy olyan terméke, ami a teremtés lehetőségét hordozza. Tehát a kultúra elsődlegesen a természet evolúciójának – és azon belül is az emberi civilizáció evolúciójának – az egyik legizgalmasabb eszköze.
Ez eléggé egzakt meghatározásnak tűnik.
Ha megnézzük, hogy a modern kori kultúra szavunk, mint szó honnan jön – természetesen latin az eredete – egészen sokáig, a 18. századig a földművelés, mezőgazdaság, állattenyésztés módszereinek az összességét jelentette. Így a kultúra szó a művelés, tenyésztés, szaporítás, ápolás, termesztés tudása és eszköztára volt.
A természet művelését jelentette.
Igen – a szándékossággal, tervezettséggel, tudatossággal, taníthatósággal, fejleszthetőséggel együtt. Csak a 18-19. században vette fel azt a jelentést, és vált különböző emberi csoportok és társadalmak megkülönböztetésének eszközévé. Pontos leírásokat találni, melyek szerint a kultúra azon viselkedések, szokások és hiedelmek összessége, amely megkülönbözteti az egyik embercsoportot a másiktól, és ami a nyelven, a tárgyakon, a rítusokon, az intézményeken és a művészeteken keresztül adódik át egyik generációról a másikra. Végül is elkezdődött egy specifikáció, ami meghatározta, öndefiníciót és kellékeket adott egy hovatartozásnak.
Érdekes jelentésbeli váltás.
Ehhez vegyük hozzá a 20. századi biológiában használt kultúra fogalmat, amit a tenyészet, mint kultúra, tehát valaminek a tenyésztése – használnak.
Itt arra gondolsz, amikor a Petri-csészébe tesznek valamit?
Így van, erre a mai napig azt a szakkifejezést használják, hogy kultúra. Oltókultúra például. A fogalomnak ez a jelentése pontosan a biológia, biotechnológia elterjedésével jelent meg. Egy jól meghatározott, tulajdonképpen mesterséges körülmények között létrehozott populáció. Lehet ez baktérium-, vírus-, sejt-, szövettenyészet, vagy akár összetettebb rendszerek, ökoszisztémák, különböző fajok együttműködéséből összeálló biológia rendszerek. Lehet ez monokultúra, vagyis egy faj populációjának a létrehozása, működtetése, védelme. És ebbe a kultúra fogalomba jönnek be olyan eszközök, amiknek egy része a természetben jelen van – a biológia eszköztára. Például, hogy egyes csoportok, fajok vagy törzsek, hogyan kommunikálnak a saját fajtársaik között, különböző együttműködő fajok között. És ugyanúgy része ennek a természetes biológia rendszernek, hogy hogyan különbözteti meg magát egy faj az ellenségtől.
Ez a kommunikáció a mikrobiológiai rendszerekben is működik?
Persze, kémiai, biológiai, elektromos úton. És amikor azt gondoljuk, hogy a mi kultúránk az különbözik a többitől – akkor igen, különbözik, nagyon nagy mértékben. Pláne egy mikrobiális kultúrától, de ez nem másság, hanem kontinuitás. Amikor az emberi kultúráról beszélünk, az ugyanúgy azoknak az eszközöknek, tudásnak, kommunikációnak a gyűjteménye, amivel különböző populációkat létrehozunk, ezek együttműködését segítjük, vagy akár megkülönböztetjük más populációktól. Ebben zajlik most, a 20-21. században egy váltás, hogy az egymással többé-kevésbé kompetitív csoportok felett hogyan jelenik meg egy kultúra, melynek a célja az, hogy egy globális együttműködés kialakuljon a populációk között. Ha ezt nem tenné meg, az emberi faj képes kipusztítani saját magát, és a természetben is elég nagy pusztítást tudna végrehajtani.
Szép kis kultúra.
Ennek a kultúrának a megjelenése nagyon kapcsolódik a városi létforma megjelenéséhez. Pár ezer éve, Mezopotámiában a termesztés lehetővé tett, hogy eltartson olyan embereket, akik nem a mezőgazdasággal foglalkoztak. Ezeket az embereket egy fallal körülvett városba gyűjtöttek össze. Uruk városa volt az első ilyen város, ahol azt meg tudta lépni az emberiség, hogy minden, ami az élelmiszerellátáshoz, energiatermeléshez, hulladékkezeléshez kapcsolódik, az a városon kívül van, a város falain belül a tudománnyal, az iparral, a kereskedelemmel, a pénzügyekkel, a művészetekkel foglalkozunk.
István, ezzel azt mondod, hogy az emberiség időszámításunk előtt ötezer évvel készített magának egy Petri-csészét? Azzal a különbséggel, hogy nem egy tenyészet volt a Petri-csészében, hanem egy populáció?
Így van. A Petri-csésze attól lesz az, ami, hogy valaki beleteszi a tápoldatot, a táptalajt, amin élni tudnak egy darabid, ha elfogy a tápanyag, a Petri-csésze is meghal. Ennek egy nagyon fontos része az, hogy az első pillanattól kezdve hogyan tud ez az ember-tenyészet együttműködni, hogy meg tudja védeni magát, és leggyorsabban tudjon szaporodni. Tehát ennek a közösségnek vagy populációnak a működéséhez, ezen belül egyes egyedek működéséhez – ehhez a kultúrához – belső szabályok kellettek.
Tehát a városfal nem csak a védelem, hanem erőteljes határ is volt?
A városi létforma, ami az emberiség fejlődésének meghatározója, nagyon sokáig úgy működött, hogy volt a vidék, és ebben megjelent egy-egy város. Szigorú munkamegosztással kialakultak populációk. Ez egészen tartott a 20. század elejéig-közepéig. Méghozzá azon az alapon, ahogy a görög városállamok működtek. Vagyis, ha a polisz elérte a tízezeres létszámot, újabb kolóniát alapítottak, úgy, hogy egymás erőforrásait ne veszélyeztessék, de elég közel legyen, hogy gazdasági, kulturális, politikai kapcsolatok működhessenek. Ez a folyamat jutott el oda most, hogy nem csak az erőforrások, hanem ezek a városi sejtek is összeérnek. Ez a folyamat már az ipari forradalommal elindult, de az elmúlt harminc évben történt az igazi robbanás. Több ember költözött korábban nem létező új városokba, mint az emberi történelem során bármikor. Csak Kínában fél milliárd ember – ez globális szinten több milliárd embert jelent 1990 óta.
Teljesen kolonizáltuk a Földet?
Az a váltás, amiben vagyunk, pont ahhoz kapcsolódik, ahogy ezek az ember-tenyészetek saját maguk kultúrájával növekedtek, és egymással harcolva vagy együttműködve népesítették be a Földet – ennek a globálisan összeérő népességnek egy új kultúrát kell megteremtsen. Nagyon sokáig a kultúra az különböző társadalmi- és embercsoportok különbségének meghatározására szolgált – most arról kell szóljon, hogy tudnak együttműködni.
Kultúraváltás szükséges?
Ma az emberiségen egy olyan kényszerítő nyomás van, hogy muszáj kitalálni az együttműködés, a globális működés, sőt az univerzális működés kultúráját. Evolúciós robbanásban vagyunk, ennek minden pozitív és negatív következményével. Az evolúciót úgy képzeljük általában, hogy az egy lassú folyamat, több generáción át történnek változások. Van ilyen is, de az evolúciónak vannak ugrásszerű változásai, ahol egy generáción belül történik meg alapvető változás. Mi most egy ilyen ugrásban vagyunk.
Volt már ilyen ugrás?
Az első nagy ilyen ugrás a neolit forradalom volt, amikor volt egy faj, ami túl tudott lépni azon, hogy mi az, amit a természet ad, és azt egy adottságnak elfogadni – mi lenne, ha összegyűjtené a magokat, mi lenne, ha odavinné a vizet, ahol addig nem volt – ez hatalmas civilizációs, és egyúttal evolúciós változás volt. A keretek tágítás, lokális természetváltoztatás – ez volt az alapja, annak, hogy jobban, tovább és biztonságosabban lehetett élni.
Mi most a feladat?
Új faj vagyunk, a Homo Sapiens Urbis, a városlakó ember. Néhány generáció alatt ez a faj lett a globális meghatározó. Az urbanizációs robbanással globális faj lettünk, amelynek egyetlen nagy Föld-léptékű Petri-csészében kell megoldani, hogy az emberi civilizáció, kultúra hatékony, élhető és fenntartható legyen. A kultúra az egymással versengő közösségek tanulási-működési-fejlődési tudásából és technikáiból az együttműködés tudásává és gyakorlatává kell, hogy váljon. Csakis ez biztosíthatja – nem csak az emberiség életben maradását, de – egy fejlettebb és fenntartható civilizáció és kultúra megteremtését.
Menni fog?
Az internettel egy olyan ideg- és agyhálózat alakult ki, ami ezt segíti. Ezzel kiléptünk a földi szférából, ehhez kellett egy műholdrendszer – ami ezt az új szövetet működtetni tudja. Ez hozzájárul a globális szerveződéshez, működéshez – de ehhez be kellett vonni a sztratoszférát a Petri-csészébe. Most ebben a léptékben kell megoldani az együttműködést.
Tehát a globális gondolkodást már megteremtettük? Ezzel van már egy olyan része az összes lokális Petri-csészének, ami összeér?
Összeérnek, és ennek megvan a jó és a rossz oldala is. Ma, ha a kultúráról beszélünk, annak nagyon fontos része a zene, a festészet, az irodalom, a magaskultúra, a populáris kultúra – de ennél többről van szó. Először, a kultúra a teremtés, az új tudás létrehozásának az eszköze. Másodszor, a kultúra, mint működési egyensúlyok kezelésének az eszköze. Harmadszor pedig a kultúra, mint veszélyforrás, mert maga a kultúra a befolyásolás eszköze is lehet – vagyis vissza is lehet élni a kultúrával. Ezeket szem előtt tartva kell megteremtsünk egy új globális struktúrát.
Bizakodó vagy?
Bizakodó, azzal együtt, hogy minden komplex rendszerben hatalmas bukási lehetőségek vannak. Ötven éve foglalkozom élő rendszerekkel. Milliószor láttam ökológiai rendszereket összedőlni. Sok ökológus szerint a földi ökoszisztémában van egy Médeia-effektus – Médeia volt, aki a görög mitológiában megölte saját gyerekeit – mert a fajok nem látnak a jövőbe. Amikor egy faj sikeres, fel is tudja élni, és el tudja pusztítani saját életterét – tehát saját gyerekeit tudja megölni. Az ember az egyetlen olyan faj, amelyik a működésének következményeit előre tudja számolni, és be tud avatkozni a folyamatokba. Ha nem lenne akkora erőnk, hogy befolyásolni tudjuk a környezetünket, akkor nem jutottunk volna ide – a kezünkben van a lehetőség.
Változásban vagyunk akkor?
Történnek a változások folyamatosan. Például az oktatáson keresztül – és erre van jó példa a skandináv oktatásban – beépíthető az új szemlélet a társadalmakba. A megújulásnak, az együttműködésnek, a teremtésnek a kultúráját.
Ez lesz a kiút?
Az oktatás kulcskérdés. Ha visszatérünk a kultúra alapjelentéséhez, a műveléshez – ezt kell újratanuljuk – hogyan tudjuk globálisan együtt művelni az emberiség összes tevékenységét. Ez egy új kultúra lesz.
Balázs
