Merci, szerinted mi a kultúra? Mit jelent ez a fogalom? Vagy, ha nem fogalom, akkor a köznapi életünkben ez mit jelent számodra?
A kultúra? Az rengeteg mindent jelent. Eleve abban sincs közmegállapodás, hogy mi számít kultúrának. Ha szó szerint szeretnénk lefordítani, akkor művelést jelent. Ez lehet bárminek a meg- vagy kiművelése, de most szűkítsük le a homo sapiens kiművelésére, ami lehet szellemi vagy fizikai is – lásd például testkultúra. Közben a kulturáltság egy hasonló jelentéssel is bír, mint a civilizáltság, tehát a civilizációval is összefügg, vagy azzal együtt is érthető. Amikor azt mondod, hogy valaki kulturált vagy kulturálatlan, akkor az inkább a civilizáltságra reflektál. Ez ebben az esetben máris egy ítélkezés lehet, ami nem jó. De erről a pontról egy másik irányba indulva van antropológiai értelmezése is, így meg lehet határozni etnográfiai és társadalomtudományi szempontból is. De az is kérdés, hogy mit tekintünk kultúrának, mert amikor kultúráról beszélünk, sokszor a kultúra termékeiről beszélünk. Én is szeretem úgy felfogni a kultúrát – és akkor szűkítsük is le erre – hogy az egyetemes emberi történelemnek meg a szellemnek a termékei.
Ez, de jó megfogalmazás!
Nagy általánosságban talán ezt értjük alatta. Különböző szellemi termékek – drámák, regények, képző- vagy egyéb művészeti alkotások, zenei szerzemények, valamint azok a helyszínek, ahol ezekkel találkozhatunk: színház, múzeum, koncertterem, felolvasóest vagy könyvesbolt.
Ebben a kontextusban arról is meg lehet emlékezni, hogy ezeket a termékeket – nevezzük alkotásoknak –, többségében művészek hozzák létre: írók, zenészek, képzőművészek… de az előadóművészek is ide érthetők, mert náluk is jelen van egy fontos motívum vagy funkció. Ez pedig az, hogy bizonyos értelemben médiumok, közvetítők. Nagyon sokszor lehet azt hallani, olvasni, hogy amikor az alkotási folyamatról vallanak művészek, arról beszélnek, hogy ők tulajdonképpen csak lejegyeztek, papírra, vászonra vittek egy „magasabb sugallatot”. Ha ezen a vonalon megyünk tovább, akkor bejöhet a transzcendencia kérdése, hogy a művészet összeköt valamivel, ami az emberi, immanens léten túli, de amihez minden ember szeretne valahogy kapcsolódni. Na ekkor lehet arról beszélni, hogy a kultúra termékei – mind a megalkotásuk, a létrejöttük, mind az úgymond fogyasztásuk, vagy befogadásuk – segítenek az emberi élet minőségi leélésében, a viszonylag boldog és érdemi leélésében; akinek igénye van rá, annak talán a megértésében is.
Az életminőséget segíti a kultúra?
Szerintem igen. És mindamellett, hogy összegzi az emberiség tapasztalatait, így mutatva irányokat; a színház, a film és az egyéb művészeti ágak alkotásai akkor jók, ha adnak valamit akár érzelmi, akár értelmi szinten – ezt már Arisztotelész is felismerte, erre használta a ‘katarzis’ szót, ami egy emelkedett, megtisztult lelkiállapotot jelent. Ezek a dolgok segíthetnek abban, hogy a lehetőségekhez mérten klasszul és tartalmasan éld le az életedet.
Ez nagyon szép így megfogalmazva.
Rengeteget agyalt nagyon sok kutató, hogy hogy lehet definiálni azt, hogy kultúra… De ha most tényleg leszűkítettük erre, hogy nevezzük a kulturális termékeket a kultúrának, akkor ez a lényeg szerintem.
Nagyon tetszik, hogy ennyire egyszerűen is meg lehet fogalmazni! És, hogy meg is fogalmaztad!
Na, akkor kész is vagyunk.
Voltaképpen. Bár reméltem, hogy lesz még pár mondatod a művészet és a kultúra kapcsán.
Hát nagyon sok oldalról lehet megközelíteni, az igaz… Például azt is érdekesnek és fontosnak tartom, amikor, illetve ahogyan az öt érzékszerven át a tudatba belépő ingerek találkoznak a te szellemi vagy pszichés beállítottságoddal vagy épp az aktuális állapotoddal. Tehát, ha hallgatsz valami zenét, nézel egy festményt, az a te kulturális beállítottságod, ismereted, nyitottságod, sőt szocializációd kérdése is, hogy éppen tetszik-e neked vagy sem. Hogy mennyi tényezője van annak, hogy számodra működik-e valami, vagy sem. Mitől lesz valami nagyon jó műalkotás, híres mű? Talán attól, hogy az emberi populáció egy nagyon széles rétegénél „talál be”.
Azt én is nagyon szeretem, hogy a tetszik – nem tetszik kérdés, nem egyenlő a jó – nem jóval. Jópofa illusztrációkat lehet készíteni AI-jal, de nem biztos, hogy ezek képként megállják a helyüket.
Igen, ez is nagyon érdekes, és ugye aktuális kérdés. Hogy az AI-jal létrehozott kulturális termékek tudnak-e ugyanolyan funkciót betölteni, mint mondjuk egy kézzel festett kép. Walter Benjamin német filozófusnak volt az a nagyon nagy karriert befutó tanulmánya: A műalkotás a technikai reprodukálhatóság korában, amelyet a fotó megjelenése kapcsán írt még 1936-ban, de most, lassacskán kilencven év múlva még mindig nagyon aktuális. Sőt. Ő azt fejtette ki, hogy a mechanikus reprodukció, tehát mondjuk egy fotó ötvenötödik kópiája már nem rendelkezik aurával, vagy legalábbis leértékelődik az az aura, ami egy egyedi – és akkor még szóba se kerülhetett, hogy nem ember által előállított – műalkotás esetében érzékelhető. Ő a náci Németországban írta meg a művet, és az átpolitizált és a tömegkultúra termékéve váló műalkotások problémáját fogalmazta meg.
Ha a politika által történő kisajátítást hagyjuk is, és csak a technikai fejlődésre fókuszálunk, egészen hajmeresztő megközelítéseken lehet végig menni a ma nézőpontjából, amikor már mesterséges intelligencia hoz létre egyre több ilyen terméket. Ezt szerintem olyan szempontból érdemes vizsgálni, hogy egyrészt az input oldalon ott a mesterséges intelligencia, amit kérdés, hogy minek tekintünk? Egy robotszerű, gépszerű valaminek, vagy egy olyan intelligenciának, ami végülis nem csinál mást, mint az emberek által korábban létrehozott termékeket szinkronizálja. Hogy akkor ez valójában mégiscsak egy emberi irányból jövő dolog, csak jól fel van tuningolva azzal, hogy nem egy ember hozza létre, hanem egy olyan valami, aminek úgymond az agyában az összes emberi, már megszületett gyakorlat benne van. A kimenet oldalon pedig azt érdemes megfigyelni – ez már talán kognitív pszichológia – hogy végül is egy olyan kép, ami így jön létre, az miért ne tudna teljesen ugyanolyan hatást ébreszteni a befogadóban, mint egy eredeti festmény. Na itt jöhet be az aura kérdése.
Petrovity Sándor, egy zenész barátom ezt úgy fogalmazta meg, hogy a művészeti tevékenységekben van egy átélés, egy motiváció, hogy miért csinálja. És a közönség, ha megvan benne a nyitottság – akkor pont ugyanazt át tudja élni. Nem kevesebbet, nem többet – pontosan annyit, azt az élményt. Tehát ha az a motivációd, hogy pénzt keress a képeddel, vagy a zenéddel, akkor pont ez fog átjönni. Kizárt, hogy több legyen, mert ha művész nem élte át a katarzist, akkor nem is tudja közvetíteni.
Igen, ez is egy jó megközelítés. Szerintem is fontos az ihletett pillanat. Mint mondjuk a képzőművészetben, megjelenik benned a kép, és akkor ez átmegy rajtad és megcsinálod. Nem azért, hogy tetsszen bárkinek is, hanem ez kijön belőled. Vannak a giccstermékek, amelyek nem így jönnek létre, ott nem is érzed ezt. Annak lehet, hogy van egy dekorációs értéke, de még az se mindig – vagy nem mindenki számára. Na meg akkor ott vannak azok az igazán nagy művek, mint a Mona Lisa, amin egész életében piszmogott a Leonardo. Nyilván nem akarta eladni, hanem a leges-leges-legjobbat akarta megcsinálni.
Egész jól sikerült. Tényleg jó dolog művészettel foglalkozni – te is ezt tetted a Műértővel, majd A művel. Ezért foglalkozol vele?
Igen, a művészet jó érzés, jó érzés a közelében lenni. A mű illetve korábban a Műértő elsősorban a képzőművésztre fókuszál. Bemész egy jó kiállításra, és úgy jössz ki, hogy feltöltődtél, inspirálódtál. De akkor még nem is tudod pontosan megmondani, hogy miért, egyszerűen olyan színek voltak mondjuk azon a Szinyei-kiállításon, hogy az ott valamit benned helyreállított, harmonizált. Vagy láttál egy kortárs videómunkát, ami kikattintott benned egy feszültséget vagy elgondolkodtatott egy olyan problémán, amit a megtekintés után már más szemszögből látsz… Összességében érzelmi, szellemi funkciói vannak a művészetnek – mint a kultúra egy aspektusának.
Balázs
