Panka, hogy lettél te kritikus?
Már a gimnázium alatt volt egy mini gyakornokságom a HVG-nél, aztán az ELTE Kommunikáció és médiatudomány szakán tanultam tovább, újságírás specializáción. Az egyetem alatt kezdtem dolgozni a Trafóban. Bekerültem a színház világába, így vettem fel a Színházi stúdiumok minort. Innen pedig organikusan alakult. Szakmai gyakorlat választáskor jelentkeztem a Magyar Narancshoz, ahol megismerkedtem a szerkesztési folyamatokkal. A végén pedig jelezték, hogy örülnének, ha folytatnám a színházi kritikák írását.
Ez elég egyszerűnek hangzik.
Tegyük hozzá, hogy tavaly a Színház folyóirat meghirdetett egy mentor programot, amire jelentkeztem. Csáki Juditot kaptam mentornak, vele kezdtem el dolgozni. Azóta a revizor.hu-ra is írtam már, és mivel bekerültem a szakmába, máshonnan is jöttek felkérések.
Térjünk rá a fő kérdésre: mit csinál egy kritikus?
Röviden – elmegy a bemutatóra, megnézi, és megírja az előadásról a véleményét. Hosszabban – én megtervezem előre egy-két hónapra, hogy melyik bemutatókra megyek el. Olyan előadások ezek, amikről fontosnak tartom, hogy tudjanak az olvasóink.
Azt, hogy miről írsz, az a te szabadságod?
Jönnek felkérések, a Narancsnál is jelzik, néha, hogy mit szeretnének, de igen, alapvetően az én szabadságom.
Ez jó, de térjünk vissza, mi a feladata a kritikusnak?
Azt gondolom, hogy egy kritikus feladata a kritika írásakor, hogy az olvasó el tudja dönteni, hogy az előadás az ő ízlésének megfelelő-e. Persze nincs objektív színikritika, természetesen tükrözi a kritikust is. Hat rá, olyan nincs, hogy hideg kívülállóként van jelen a kritikus.
Az, hogy jó, vagy rossz egy előadás, az mellékes?
Vannak szélsőséges esetek, amikor egyértelműen nagyon jók, vagy rosszak az előadások – ezekről kell írni. Ami igazán fontos az, hogy ami mögött kifejezetten káros motiváció érezhető, azt írja le a kritikus. Vagy ha egy nagyon érzékeny témát kezel rosszul egy darab.
Tehát a kritika egy olyan írás, amiből az olvasó eldöntheti, hogy meg akarja-e nézni a darabot?
Igen. A másik irányban pedig visszajelzés az alkotóknak, hogy mennyire sikerült az ő vízióik megvalósítása nézői szemmel.
Olvassák az alkotók a kritikákat?
Erre nem tudok egyértelmű választ adni. Én még nem kerültem olyan helyzetbe, hogy a bemutató után odajöttek hozzám az alkotók, de aki már régóta van a szakmában, nem tudja kikerülni, hogy akkor és ott reagáljon valahogy, mondjon véleményt.
És az olvasók olvasnak kritikát?
Csak az olvas kritikát, aki jár színházba, de ezek közül sem mindenki. Van, aki nem szeretné, hogy egy kritika lelője a poént például, vagy sejtése legyen a történésekről. Azt gondolom, a darab megnézése előtt az olvas kritikát, aki nem tudja eldönteni, hogy elmenjen-e rá – utólag pedig az, aki nem biztos abban, hogy dekódolni tudta azokat a jeleket, amiket egy színházi kritikusnak feladata dekódolni.
Kritikát csak bemutatókról írsz, írnak a kritikusok?
Igen. A bemutató után egy hónappal legkésőbb meg kell jelenjen a kritikának – persze ezt a különböző lapok, portálok ritmusa is befolyásolhatja. Néha lehet írni olyan darabról, ami több századik előadását ünnepli.
Tehát a kritikus mindig a legfrissebb előadást látja, és arról ír – az lehet, hogy később jobb lesz egy előadás?
Igen, ez nehézség a szakmának, hogy a bemutató még inkább a főpróbához hasonlít. Van, hogy érezhető, hogy a darab még érni fog – én ezt igyekszem észrevenni és jelezni a kritikámban. Közben minden előadás akkor és ott történik, és megismételhetetlen – ez a lényege a színháznak.
Hány bemutatóra jársz egy éveben? Hány estéd töltöd színházban?
Havi két-háromra biztos elmegyek. Járok még az egyetem miatt is előadásokra, és a Trafóban is dolgozom, és magamtól is szoktam színházba járni, így majdnem minden estém színházban töltöm.
Szerintem ez így érthető. Térjünk vissza személyes kérdésekre. Te mit szeretsz egy darabban?
Azt szeretem, ha egy előadásnak van tétje. Szeretem, ha egy darab gondolkodásra provokálja a nézőt, például azzal, ha aktuális társadalmi kérdéseket tematizál. Vagy reflektál arra a közegre, amiben megszületett.
Mit szeretsz ebben a szakmában?
Szeretek írni, és amikor elkezdem megírni a kritikát, azzal együtt áll össze bennem is egy kép az előadásról. Ezt a folyamatot szeretem a legjobban. Szeretem, hogy sokat járhatok színházba, és hogy át tudom ültetni egy másik médiumba a színház jelenségét. Szeretem csinálni, de igazán a színházat szeretem.
Egy technikai kérdés: az előadásokra hogyan jutsz be?
Kapunk sajtójegyeket. Ezeket színháza válogatja, hogy tiszteletjegy, vagy féláras, de van, hogy én veszek egyszerű nézőként jegyet.
És a másik technikai kérdés: meg lehet élni, mint színház kritikus?
Színházi kritika írásból senki nem él meg itthon. Mindenki csinál mást is mellette. Ideális esetben, nagyon jó lenne, ha egy színikritikus lehetne csak színikritikus, akkor több előadásra jutna el, többet tudna foglalkozni vele, jobban tudna közvetíteni a színház és társadalom között.
És a végén egy személyes kérdés: az előző évadban melyek voltak a kedvenc előadásaid?
Az Átriumban a Holtverseny az zseniális, azt mindenkinek ajánlom. Ugyanilyen zseniális volt a Radnóti Petri estje Rozs Tamással és Pál Andrással – életem egyik legmeghatározóbb színházi élménye. Nagyon szeretem az Utas és holdvilágot a Trafóban, nagyon izgalmas koncepció.
És akkor még egy utolsó: melyik az a színház, ahova mindig örömmel mész?
Főleg független előadásokat nézek, amiknél ugye sokszor nem állandó a játszóhely, de ha egyet kell választanom, akkor a Stúdió K. Ami persze nem azt jelenti, hogy róluk csak jókat írok.
Ódri, Balázs
