Mindig meglep, hogy Balázzsal mennyire eltérő színházi ízlésünk van. De ez most tényleg egy új koncepció volt, amihez hasonlóval, korábban sem találkoztam még.
Az alap változatlan. Egy kellemes hotel szobát megidéző díszlet és egy színész. A színész Kulka János. Ezelőtt még sohasem láttam színpadon és itt is inkább olyan érzésem volt, mintha csak valahol megszálltam volna és teljes átlátásom lenne a szomszéd szobába. Semmi erőltetettség, szimplán a valóság. Alapvetően az ilyen előadásokat szeretem, de most itt jön a csavar. Nem ő beszélt. Vagyis igen, de nem most. Összekapcsolódott a színház a hangoskönyvvel. Izgalmas elgondolás, de sajnos engem nem tudott lekötni. Mindig is hadilábon álltam a hangoskönyvekkel. Mikor lehet ezeket hallgatni? Ha csinálok mellette valamit az elviszi a fókuszt. Ha pedig nem csinálok semmit, elalszom. Itt egyszerre tudtam figyelni a szövegre és a színpadi képre, mégis hiányérzetem volt.
Szerintem ez az az előadás fajta, amit valaki vagy imád, vagy utál. Megosztó. Jó, az utál talán egy erős kifejezés ide. Inkább azt mondanám, hogy csak szimplán nem komfortos még. De ez alakulhat, mert ez egy új dolog.
Meggyőződésem volt, hogy alapvetően egyezik a színházi ízlésünk Rozival – amellett, hogy nem mindig tetszik ugyanaz az előadás – ezt majd megbeszéljük személyesen.
Részemről egyetlen egy, ami nem tetszett, az a függöny. Egy határozottan zárt díszlet egyik határoló eleme, aminek lesz az előadásban szerepe – és akkor érteni is vélem, hogy miért olyan a színe – de addig az a színes szürke nem találja a helyét, és így indokolatlanul sokáig nem szép.
Illetve még egy, hogy az Orlai bátortalanul fogalmazott az előadás leírásában. Pedig sok mindenről lehetne beszélni az előadás kapcsán. A bátorságról elsősorban, de a tiszteletről, a szeretetről is. Lehetne a színházról magáról. Vagy arról, hogy mitől színház a színház.
Szerintem ez egy szép előadás lett. Apró, hétköznapi szépségekkel – amikért tényleg érdemes az életet választani.
Az előadásról a fényképeket Éder Vera készítette.
Az előadás hivatalos oldala: https://orlaiprodukcio.hu/eloadas/halal-velenceben-192
Rozi és Balázs