hajnali_hármas-removebg-preview

a kultúra élmény

Nyílt tárgyalás

Katona – Székely Kriszta

Szinte statikus az előadás – mintha nem mozdulna semmi. Minimális közjátékokon kívül valóban minden szereplő a helyén ül végig – tárgyalóterem végül is. A színpadot pedig színes szürkeség uralja.

Ebből úgy lesz izgalmas színpadi látvány, vizuális élmény, hogy megjelenik három monitor. A monitorokon pedig a szereplők arcai. Mivel tárgyalás, fontossá válnak az apró arcizommozgások, és ezt megkapják a nézők! Ha akarunk, lehetünk Dr. Lightmanek a Hazudj, ha tudszból.

A valós mozgások, és a kivetítőn lévő mozgások játéka nagyon szép, és drámai pillanatokat szül. Amikor Ónodi Eszter egy apró fejmozdulatával az ügyvédjére néz, addig a kivetítőn ez a mozdulat, ez a tekintet a volt szeretője felé irányul. Ezek a kamerák által közvetített mozgások, amik igazából pillantások, fejfordítások, teljesen kitöltik a majdhogynem mozdulatlan színpadot.

Tényleg izgalmas ez a vizualitás, ugyanazt a mozdulatot látni saját nézőpontból, és egy kamera által közvetítettből – együtt. A közjátékok, amik megtörik a darab alapvető színpadi statikusságát, nagyon jó ütemben jelennek meg a színen.

A darab maga egy nőt ért, vagy nem ért erőszakról szól. A rendező Székely Kriszta, aki pályázni fog a Katona igazgatói posztjára. A Katona érintett volt a MeToo-ban. Székely Krisztának, miután kiderült, hogy pályázni fog, ez az első rendezése. Minden következtetés nélkül, egyszerűen ezek a tények is izgalmasak – ha együtt látjuk őket.

Érdemes megnézni!

Az előadás hivatalos oldala: https://katonajozsefszinhaz.hu/eloadasok/bemutatok/43893-sie-sagt-er-sagt-ein-theaterstuck

A fotókat az előadásról Várszegi Joe készítette.

Balázs