Gábor, számodra miért fontos ez a fesztivál?
Talán furcsán hangozhat, hogy buddhizmusról fesztivál jelleggel, egy fesztivál keretei között esik szó. Ha a buddhizmusra, a Buddha tanításaira gondolunk, akkor valamilyen magányos, elvonult, csendes, meditatív környezet jut az eszünkbe, egy privát, intim és személyes tér, akkor is, ha közösségi formában gyakoroljuk. Egy meditációs csarnok, templom, kolostor, vagy legjobb esetben egy erdei rét, egy hegyoldal jut eszünkbe, ahol egyénileg vagy csoportosan meditálunk, gyakorlunk, és akár hosszabb elvonulási, akár rövidebb időtartamban együtt töltünk időt. A fesztivál kifejezés ezzel szemben ünneplést, valaminek a megünneplését jelenti, manapság pedig leginkább valamilyen zajos, hangos, ricsajos dolog jut róla eszünkbe.
Nem kötődik össze azonnal, vagy inkább akár ellentmondásként is értelmezhető a buddhizmus és egy fesztiválszerű hangulat. Hogy kapcsolódik akkor össze a számomra a buddhizmus és a fesztivál? Úgy, hogy csináljunk fesztivált máshogyan! Tehát ne zajosan, hangosan, ne ricsajosan, de mégis érződjön a fesztivál eredeti jelentése, ami ünnep, valaminek a megünneplése. Miért ne lehetne ünnepelni az elme nyugalmát, a buddhai úton járást, a buddhista praxist, a meditációt, a kontemplációt, a gyakorlást, vagy az erről való filozofálgatást, eszmecserét, beszélgetést, vitát, gondolkodást – sokakkal együtt, közösségi térben, ünnepként, tehát a szó eredeti értelmében fesztiválként? Úgy vélem, ha így gondolunk arra, hogy fesztivált szervezzünk, akkor nem azon fog múlni a siker, hogy maga a fesztivál műfaja hogyan működik, hanem azon, hogyan vagyunk jelen a térben, miképpen lesz ott több száz ember, és hogy tudja együtt megünnepelni az elme, a tudat művelését.
Az együttlét lesz akkor a fontos.
Nem is lehet más. Nyilván egy ilyen együttlét visszahoz sok emléket a mi régmúltunkból is, ahogy kezdődött annak idején A Tan Kapuja. Amit 108-an alapítottak, és mindig volt mögötte egy közösségi érzés, egy együtt örvendezés. A buddhizmusnak van egy kifejezése, a muditá, ami együtt örülést jelent tulajdonképpen. Örvendezni a másiknak, örvendezni a másik örömén vagy a másik sikerén. Ez az együtt örvendezés, ez a közösségi érzés nagyon erősen megvolt a kezdetek során, megvolt az évtizedek alatt is, de úgy gondoltuk, hogy érdemes lenne kinyitni és újratölteni. Tágabbra nyitni a Tan kapuját, hogy ebbe a térbe beléphessenek szabadon, nyitottan, mindenféle elvárás, elköteleződés nélkül mások is. És újratölteni a teret az együttlétből születő közösségérzéssel. Nincs semmilyen elvárás azzal kapcsolatban, hogy ki vesz részt, min vesz részt, hogy vesz részt, milyen háttértudással vesz részt, milyen gyakorlati tapasztalata van vagy nincs. Ez a program, amit a kollégákkal összeállítottunk, teljes nyitottsággal és afféle bevezető jelleggel, de leginkább az együttlét céljából született.
Gábor, te mit fogsz ott csinálni.
Több programpontban is részt veszek, de a legfontosabb számomra a vasárnapi előadásom lesz a buddhizmus és társadalom témájában. Ezen kívül egy megnyitót is fogok tartani Mireisz Lászlóval, az egyház elnökével együtt, illetve egy szombat esti kerekasztal beszélgetésben is részt veszek, főiskolai tanártársaimmal a karma és reinkarnáció témájáról fogunk éles vitát folytatni. A vasárnapi előadás viszont egy magánműsor – hogy így fejezzem ki. A buddhizmus és társadalom kérdését fogom majd feszegetni, ami megint egy olyan téma, ami elsőre nem tűnik magától értetődőnek. Hogyan kapcsolódik a buddhizmus a társadalomhoz, ha elsősorban a saját tudatunk művelésével és meditációval, önmegismeréssel, egy belső út gyakorlásával foglalkozunk, amikor buddhistának mondjuk magunkat, vagy a buddhista úton járunk? Ennek mi köze a társadalomhoz? A társadalom valami idegen, nehéz, kényszerítő erejű dolog, amiben részt kell venni, amitől leginkább megszabadulnánk, szeretnénk kilépni belőle. A Buddha útja a megszabadulás útja, és az elvonulás fogalma is arra ural, hogy valamit magunk mögött hagyunk, valamiből kilépünk. Akkor hogyan viszonyuljunk, hogyan kapcsolódjunk mégiscsak a társadalomhoz? Azt szeretném majd az előadásban bemutatni, hogy nincs buddhizmus társadalom nélkül. Nincs buddhizmus társadalmi megvalósítás, alkalmazás nélkül; nincs buddhizmus társas keretek, társas megélések és történések nélkül. Ezt szeretném körbejárni, levezetni, részben filozófiai alapon, részben a buddhizmusból, és néhány alkalmazási példát is hozni arra, hogy ahol a buddhizmus így működik, tehát a társadalmi vetületei is nyilvánvalóak, ott mit képes hozzátenni, mit képes alkotni, mit képes jó értelemben alakítani a társadalmon, ezzel csökkentve nemcsak az egyéni, hanem a társadalmi léptékű szenvedések mértékét is.
Gábor, akkor számodra elsősorban a közösségről fog szólni a BudhaFeszt – ha jól értem.
Abszolút. Tulajdonképpen azt is lehetne mondani – ha így nézzük –, hogy ez a fesztivál lehet a buddhizmus társadalmi megnyilvánulásainak egyik formája Magyarországon.
A BuddhaFesztről:
https://www.facebook.com/buddhafeszt
Balázs
