Sándor, honnan van ez a hatalmas szabadság?
Az egész onnan indult, hogy egy pravoszláv templomban a gyerekek ki-be rohangálnak – és nem szólnak rájuk, hogy álljál oda, rendesen viselkedj. Mi is így voltunk gyerekek Szentendrén. Vizipisztolyoztunk a templomkertben, néha bent voltunk, néha kint a szertartások alatt.
Ezt felnőtt koromban értettem meg egy pravoszláv művészettörténészt hallgatva – ezzel együtt kell élni. A gyermekkorban rohangáljanak a templomban, tizenéves korukban úgyis eltűnnek, hogy aztán idősebb vagy felnőtt korukra visszatérjenek a vallásukhoz a közösségükhöz.
Ez a szabadság van a zenélésedben is?
Pontosan, a zenében is ez van. Eltávolodok bizonyos irányzatoktól, stílusoktól, aztán visszatérek hozzájuk, hiszen van közöm hozzájuk, mint például a délszláv zenéhez, és az is lehet, hogy majd kórust fogok vezetni öregkoromban.
Jó, de te gitáros vagy alapvetően.
Persze, fiatal koromban lementem Szentendre belvárosába és mit láttam – Feket Jenőt a Palermóban, Horányit a Happy Band-ben – és ez nagyon jó volt. Elkezdtem zenélni.
És ez ugyanúgy változik a koroddal. Először ott vannak a csajok, aztán akarsz valami nagyot vele, aztán rájössz, hogy a zene totál másról szól. És akkor, amikor erre rájössz – ami addig fontos volt eltűnik, nem lesz többé érdekes.
Ezen a folyamaton minden zenész átmegy?
Sajnos nem. De ez az ő ügyük. Persze vicces, ha valaki hatvan-hetven évesen is a csajozás miatt zenél.
Azt gondolom, hogy bármilyen művészeti tevékenységet végez egy művész, legyen az zene, vagy festés, bármi – ott van egy átélés – és van egy motiváció, hogy miért csinálja. És a közönség, ha hallgatja, nézi, és megvan benne a nyitottság – akkor pont ugyanazt át tudja élni. Nem kevesebbet, nem többet – pontosan annyit, azt az élményt. Tehát ha az a motivációd, hogy pénzt keress a képeddel, vagy a zenéddel, akkor pont ez fog átjönni. Kizárt, hogy több legyen, mert ha művész nem élte át a katarzist, akkor nem is tudja közvetíteni. Ezért fontos bármilyen alkotásnál a tisztaság.
Vissza kell térni a templomba?
Igen. Persze nem állítom, hogy ez teljesen tudatos folyamat. Néha ráeszmélsz, hogy éppen hol vagy, hol tartasz a folyamatban – ha figyelsz magadra.
A magadra figyelés a buddhizmus egyik módszere, hogy vagy te egyszerre ortodox keresztény és buddhista?
Ha bemegyek a pravoszláv templomba, nem tudok pravoszláv katolikus lenni, meg sem vagyok keresztelve – és azt gondolom teljesen ugyanaz történik ott, mint egy Csenrézi szertartás alatt. Vannak különbségek, de a lényegiség ugyanaz.
Szentendrén hét templom van – amikor az emberek elmennek a templomba, az egy más lelkület. Onnan kezdve, hogy felöltöznek – nem csak ők öltöznek fel a templomhoz, hanem belül is készülnek. Amikor így belép a templomba, nem a templom adja azt a mi ott van, hanem az az embertömeg, aki bemegy oda. A templom persze őrzi ennek a lenyomatát – mert sok száz éve járnak oda ilyen lelkülettel, de a templom a közösségtől templom.
Tehát fontosnak tartod a szertartásokat.
Hogyne, onnan kezdve, hogy tudod, hogy majd holnap részt veszel egy szertartáson. Az onnan egy teljesen más tudatállapot. A mennyire, az a gyakorlótól függ.
Fontosnak tartom, hogy legyenek füstölők, csengessenek, legyenek ikonok, vagy Milarepa tankája – mert ezek emlékeztetők, ügyes módszerek – emlékeztetnek a tanításra.
A közösség is fontos?
Nagyon. Össze is tudok tartani csapatokat. Mindig is így volt, összerántani egy közösséget, az megy – rengeteg zenekart, a szentendrei buddhista közösséget, a darts klubot, a kertészetet.
Térjünk vissza a zenéhez. Számtalan zenekarban játszottál és játszol ma is. Hogy van ez?
Felépíteni, összerakni valamit az érdekel. Amit mondtam, hogy más is élje át azt, amit én – az fontos. A zene érdekel. Az, hogy befutok-e, mennyi pénzt keresek vele az már mellékes. Ötletek mindig vannak a fejemben. Velem nem azért szerettek játszani, mert nagyon jó gitáros vagyok, hanem mert mindig voltak ötleteim, hogy milyen zenét kéne csinálni.
Hogy lehet a focilasztit két pályával előrébb rúgni – mert akkor nem maradunk le, akkor nem ragadunk bele a saját hülyeségünkbe, akkor nem erőltetjük azt, ami esetleg évek óta nem működik már. Lehet, hogy olyan zenét csinálok, amit csak majd fognak értékelni, de nem akarok mást csinálni, nem akarok olyat csinálni, ami már van – ez izgat.
Ez halad meg minket. Mert ha azt csináljuk, amit tudunk, az csak száz százalék. Annyira mindenki képes. A meghaladó tudás az ez után kezdődik.
Balázs
