Bár köztudottan Csehov Sirály című drámájában nincsen főszereplő, mégis egymástól teljesen különböző Sirály előadások megnézése után is azt kell, hogy mondjam, rám minden esetben Irina Nyikolajevna Arkagyina színésznő fia, Konsztantyin hatott a leginkább, szerelme Nina mellett. Most én mégis Kosztyáról szeretnék pár szót ejteni. Ugyanis, ahogyan az első felvonásban is elhangzik, a húszas évei elején járó, lázadó fiú az új formákat keresi. A Kosztyát alakító Nagy Zsolt, pedig ezeket meg is találja. Schilling rendezése a szövegre fókuszál. Olyan mélyre hatóan és tisztán értelmezi Konsztantyin összetett lényét, hogy a nézőben egyetlen homályos mondat sem marad. Az első pillanattól kezdve lehet tudni, hogy Trepljovot egyes-egyedül csakis a művészet és Nina szerelme mozgatja. Az pedig, hogy a végén nem magát öli meg, hanem a hegedűt, azzal a művészettel való erős kötelékét szakítja meg véglegesen. Azonban a dráma egyik kulcsfontosságú kérdésében, hogy a fiú valóban tehetséges-e az írásban, vagy sem, a darab nem foglal állást. Nyitva hagyja ennek kérdését. Trigorin egészen egyszerűen csak próbál kitérni a kérdés elől és inkább Nina szövegmondását fényezi. Édesanyja véleménye szerint, fia művészi próbálkozása egy komplett vicc és még egy rendes dialógust sem tud megírni. Nina a szerelmet hiányolja belőle, és végül csak a Dorn mond számára építő kritikát. Ő az egyetlen tagja a társaságnak, aki kapaszkodó lehet Kosztya számára. Persze van, akitől a szeretetet, a szerelmet is megkapná, de az ő szíve Ninaval van tele. Mása már-már rajongása valójában, inkább terhes számára, nyugtalanítja a lány jelenléte. Ez a nyugtalanság, nyughatatlanság, pedig végigkíséri egész életét. Amint egy kósza probléma is felmerül, mindent abbahagy. Otthagyta az egyetemet. Ezáltal munkája és rendes jövedelme sincsen, csak tengeti napjait, elzárva a világtól, különösebb feladatok nélkül. Magát az előadást sem vinné véghez, ha Nina nem lenne. A bemutató után, ugyanis az egész szövegkönyvet összetépi. Nem tudja egyszerre feldolgozni a kudarcot és Nina elfordulását. Csakhogy Trepljov nem veszi észre, hogy a lány sohasem szerette őt szerelemmel. Mindig is kötődött hozzá, hiszen együtt nőttek fel és amikor érzelmileg a legmélyebb gödörben volt, a negyedik felvonásban, akkor is hozzá menekült, de ez felőle nem volt több, pusztán erős barátságnál. Kosztya anyja szeretete és figyelme után is éppúgy sóvárog. Egy színésznő élete iszonyatosan bizonytalan terep. Nem lehet tudni, hol fognak legközelebb játszani, lesz-e gázsi, vagy sem és ebbe a bizonytalan közegbe született bele Kosztya. Egyetlen valóban harmonikus pillanat alakul ki kettejük közöttük, de tényleg csak egy pillanatra, amikor megkéri Irinat, hogy kösse be megsérült fejét. Az anya szeretné ezt a sebet kisebbíteni. Mindenhova csavar fáslit, kivéve, ahol a seb valójában található. Ekkor egy kiskori emléket idéznek fel, amire édesanyja nem is emlékezik. Óriási érzelmi hullámvasút ez a jelenet, mindketten egy nagyon más lelkiállapotba kerülnek. Egyvalamiben, azért mégiscsak hasonlítanak; mind a kettőjüket a művészet és szerelmük élteti.
Azzal, hogy a lázadó, kétségbeesett, robbanékony fiú szerepére, éppen Nagy Zsoltot választották, sikerült megalapozni az előadást. Állandó jelleggel fogalmaz meg egyfajta szembenállást a külvilággal. Egyetlen egyszer sem mosolyodik el. A beszédének, pedig ütemes ritmusa van. A mondatai végén nem viszi le a hangsúlyt, hanem vagy átviszi kérdőbe, vagy felkiáltóba, ami az állandó nyugtalanságát erősíti. Kilöki magából csupa indulattal a mondatokat, amellyel egyfajta monotonitást eredményez, ami viszont a figuráját is jellemzi. Minden helyzetben egyféle. Nem hajlandó tudomásul venni, hogy más- és más emberekkel van körülvéve, mindenkire hasonlóképpen reagál. Teljesen képtelen a kulturált kommunikációra. Még Dorn dicséretét is úgy hallgatja végig, hogy közben csakis Ninara gondol. Bár van egy nagyon halvány mosoly az arcán, mégis teljesen máshol jár az esze.
A karnyújtásnyira lévő játék, olyan természetessé teszi az előadást, hogy szinte magunkénak érezzük. Egyféle fényt alkalmaznak csupán, a díszlet pedig mindössze egy bárból, néhány székből és egy kisebb emelvényből áll. Azonban jól kihasználják a szoba adta lehetőségeket és még az erkélyt is alkalmazzák egy-egy jelenet erejéig.
A kép forrása: criticailapok.hu
Rozi
