Igen, idén 99 éves a darab. 1924-ben jelent meg, és még azév novemberében be is mutatták – a Vígszínházban.
Ha rákeresünk a neten, láthatjuk, az elmúlt években sok helyen mutatták be. Még Mohácsi János rendezésben is. Valamiért ez most fontos, vagy fontosnak érzik azok, akik bemutatókról dönthetnek. Robog – ha már IC – az évadban lesz még belőle bemutató Miskolcon.
A darab nem foglalkozik filozófia mélységű, mindent átfogó morális kérdésekkel. Inkább a hétköznapi moralitással. Talán ennyi a titok – ezért játsszák, játszották annyi helyen az elmúlt időben.
Az üvegcipő 2023-as Vígszínházi állomása egy gyönyörű képpel indul. A hatalmas színpadon egy hónapos szobát látunk. A színes szürkékkel és a világítással viszont úgy játszanak, hogy elhisszük, hogy ez bizony egy tizenegynéhány négyzetméteres kisszoba. Végig a jelenetben a középen álló ajtón lévő két csipkefüggöny a legvilágosabb folt a színpadképben – hatalmas intenzitással jelenik meg a szürkeségben – és valós képpé varázsolja a színpadképet. Még Adél zöld ruhája is szürke mellette – pedig az nagyon zöld. Ugyanez az intenzív világos a második jelenetben a tortán köszön majd vissza.

A második felvonás igazi kavalkád. A színpadkép az elöl-hátul játékkal játszik. Mindezt zenével, hangos háttérbeszélgetéssel hátul – és a fontos beszélgetésekkel elöl. A hátrafelé nem túlzottan megnyitott színpadon ez nagyon dinamikusan tud működni. A szín végi drámai fordulatnál viszont a világítással megint szűkké teszik a teret.

A harmadik felvonásban visszatérnek az első szín díszletelemei, de már egy terem jelenik meg. Izgalmas látni, hogy ugyanannak a térnek más berendezésével milyen térképzetet tudnak megjeleníteni. Tegyük még hozzá, hogy ezek a kellékek, bútorok valóban korabeliek – csak a játék kedvéért, talán még az első bemutatón is ott lehettek.

Meggyőződésem, hogy kimondható: ez az előadás szép lett. A színes szürkék közül néha kiviláglik valami – pont úgy, mint a hétköznapokban. Minél hosszabb az az intervallum, amit megfigyelünk, annál több a megvillanás lehetősége.
Na és idő az lesz! Amikor Mohácsi János irányítja az IC-t nem az utazás hossza az elsődleges. A harmadik felvonásban pedig láthattok egy remek játékot az idővel. Változik a napsütés beesési szöge. Ennek alapján, ők sokkal hosszabb ideig vannak ott a jelenetben, mint Ti lesztek az egész előadás alatt.
Az előadás hivatalos oldala: https://www.vigszinhaz.hu/Az_uvegcipo_1
Az előadásról a fényképeket Juhász Sára készítette.












Balázs