Dávid nagyon aranyos volt. Első kapcsolatnak szinte tökéletes. Viszont az idő elteltével a beszélgetés nyomasztóvá és nehézzé vált. Ezek után kénytelen voltam kimondani azt a bizonyos szót, VÉGE.
Lehet csak azért éreztem ezt a legjobb döntésnek, mert sokszor láttam ,,Őt” és rá kellett ébrednem, hogy még mindig szerelmes vagyok belé. Ehhez az is hozzájárult, hogy több olasz órám lett, így egyre közelebb kerültünk egymáshoz.
-Akarok majd valamit kérdezni. Szólt hozzám egy óra végén.
-Én is, mert arra gondoltam csinálhatnánk valamit együtt a hétvégén. – Reflektáltam határozottan, bár legbelül féltem a csalódástól.
-Hasonlóra gondoltam.
Wow! Olyan meglepettség ült ki az arcomra, mint mikor karácsonykor olyan ajándékot kapsz, ami nem hozzád való. Természetesen örültem annak, amit hallottam, de nem erre a válaszra számítottam.
Még a szünetben, miközben sétáltunk át a következő óránkra, meg beszeltük, hogy elmegyünk korizni szombaton.
Nem gondoltam volna, hogy itt is máshogy történnek majd a dolgok, mint kéne.
Ódri
